Életrajz

Készítette: Utasi Erzsébet és Reményi József Tamás

1954

Sziveri János 1954. március 25-én születik a jugoszláviai Bánátban, Muzslán, a nagyszülei Pancsova utcai házában. Később a Žarko Zrenjanin utcában laknak 1959-ig, majd a Hunyadi János utca 98-ba költöznek. Édesapja, id. Sziveri János elektroműszerész a nagybecskereki (Zrenjanin) bőrgyárban. Édesanyja Selymesi Mária.

1969

Színötössel végez a muzslai általános iskolában, beiratkozik a mostari Tito Marsall Légiközlekedési Műszaki Gimnáziumba, de néhány hét után otthagyja. Tanulmányait Nagybecskereken folytatja, előbb a gimnáziumban, majd az ipari szakmunkásképzőben, villamos-műszerész szakon.

1970–1972

Az első verspublikáció a Képes Ifjúságban. Ezt követően időről időre jelennek meg versei a napi- és hetilapok irodalmi rovataiban, illetve folyóiratokban. Többek között tizenegy versét közli az Új Symposion 1972. novemberi, 91. száma, öt versét pedig a Híd 1972. 10. száma.

Részt vesz a Képes Ifjúság képzőművészeti pályázatán, ahol különdíjat nyer. A pályázat többi díjazottjával 1972 nyarán részt vesz a mártélyi nemzetközi ifjúsági művésztelep munkájában.

1973

Beiratkozik az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karára, a magyar szakon két évet végez el.

Az 1973 nyarán Muzslán megrendezett ifjúsági művésztelep egyik megalapítója.

1974–1975

Megnősül, felesége Horvát Rózsi; fia születik, Gábor. 1975. szeptember 14-én megkapja Karlóca (Sremski Karlovci) város Aranypecsét-díját.

1976

A Képes Ifjúság irodalmi rovatának szerkesztője, majd a Magyar Szó újságíró-munkatársa a Bánáti Híradó szerkesztőségében.

1977

Az újvidéki Forum Könyvkiadónál, a Gemma Könyvek sorozatának 6. darabjaként megjelenik első verseskötete, a Szabad  gyakorlatok.

Az 1977. október-novemberi 150. számtól tagja az Új Symposion szerkesztőbizottságának és kiadói tanácsának.

A Vajdasági Íróegyesület tagja lesz.

1978

Első kötetére Sinkó Ervin-díjat kap.

Megkezdi sorkatonai szolgálatát a horvátországi Gospićban.

1980

Kinevezik az Új Symposion főszerkesztőjének. Munkáját a sajtó- és politikai felügyelet folyamatos és egyre fenyegetőbb kifogásai közepette végzi.

1981

Megjelenik második kötete a Forumnál, a Hidegpróba (Symposion-könyvek).

1982–1983  

Elválik, majd újra megnősül, második felesége Utasi Erzsébet.

Május 31-én botrányos körülmények között menesztik az Új Symposion éléről, munkaviszonyát is megszüntetik. Munkát nem kap, verseit nem, csak műfordításait közlik.

1984

Fordításában Penge címmel jelennek meg magyarul újvidéki költőtársa, barátja, Jovan Zivlak versei a Forum Könyvkiadónál.

1985

Megszületik második fia, Balázs.

Április 18–20-án a Jugoszláv Írószövetség Újvidéken tartott kongresszusán szeretne beszámolni az Új Symposion eltaposásáról, de nem szólalhat fel, a tervezett felszólalás szövege szerbül(!) jelenik meg a kongresszusi kiadványban. Novembertől Végel László közbenjárására a Szabadkai Népszínház igazgatója, Ljubiša Ristić szerződteti dramaturgként. A család Szabadkára költözik. 

1986

A Forum Könyvkiadónál megjelenik Ács József vajdasági festőről szóló, Herceg Jánossal, Sava Stepanovval közösen írt monográfiája; fordításokkal szerepel Jovan Jovanović Zmaj 19. századi szerb költő Oh, mi szép is… címmel megjelenő verseskötetében (Tankönyvkiadó Intézet, Újvidék).

1987

Szelídítés című színdarabját április 5-én mutatja be a Szabadkai Népszínház, a rendező Lálity István.

Megjelenik Dia-dalok című verseskötete az Újvidéki Íróközösség gondozásában.

Decemberben gyomorvérzéssel és hasnyálmirigy-gyulladással műtik, a szövettani vizsgálat gyomorrákot állapít meg.

1988

A Jámbor koponyák (Pókok) című darabja november 30-án kerül színre Szabadkán, a rendező Csizmadia Tibor. Ugyanebben az évben a budapesti rádióban  ugyancsak Csizmadia rendezi a Csiga vére című hangjátékát, valamint Véges történet  címmel a Jámbor koponyák (Pókok) rádióváltozatát.

Megjelenik első magyarországi kötete, a Szájbarágás, a JAK-füzetek 40. darabjaként (Magvető Könyvkiadó, Budapest).

A család július 13-án benyújtja vízumkérelmét a magyarországi letelepedéshez; november 3-án megérkezik a hivatalos engedély.

1989

Januárban újra megműtik.

Baráti segítséggel Budapesten ideiglenes, illetve bérelt lakásokban talál otthonra, folytatódik János kórházi gyógykezelése. Az utolsó lakcím a XI. kerületi Keveháza utca 19–21., I. emelet 212.

Augusztusban az induló Magyar Napló a szerkesztői közé hívja.

Megjelenik Mi szél hozott? című verseskötete a Szépirodalmi Könyvkiadónál, a családot folyamatosan támogató Mátis Lívia szerkesztésében.

A Magyar Írók Szövetsége fölveszi tagjai közé. Megkapja a Kortárs folyóirat díját.

1990

Február 1-jén reggel éri a halál, 7-én temetik a Farkasréti temetőben. Síremléke Gulyás Gyula szobrász munkája.

A Szépirodalmi Könyvkiadónál Mátis Lívia gondozásában megjelenik Bábel című verseskötete, amelynek korrektúráját még maga végezte.

 

Sziveri János: A rövid élet titka

 Forrás: Ex Symposion, 1999/28-29.

Életregényem szinopszisa

    Vadidegen testek csapódnak be életünkbe, és eltûnnek hirtelen, de úgy, hogy még véletlenül se mondhassuk: nyomtalanul! Hiszen, ha úgy lenne… akkor talán nem okozna gondot a megnyilatkozás, s minden keserûség nélkül megrajzolhatnám életünk vidékének domborulatait, kitapinthatnám, akár a fanszôr elvadult erdejét… Csakhogy más a helyzet! Úgy tesznek e testek, mintha megértenének minket, s belevésôdnek lelkünk érzékeny márványfalába, hatalmas üreget marnak belé — ám errôl szólani, ehhez már kevés a józan ész. Csupán kaland lenne az élet? Korántsem. S mégis beléveszünk regényeibe, otromba cselszövéseibe; bár megnyugtató: szeretünk élni. 
    A szerzô feje búbja sem laposabb másokénál. S ha vele van ravasz zsebördöge, máris meredez, azonmód elönti a szólni akarás ingere, akár zsigereit az alkohol. És sorozatos csalódások után éppen azt öli meg, akit legjobban szeret: enmagát. S csupán azért, mert ez esetben — miért is lenne másként? — ô képviseli saját maga számára egyedül az emberi nemet. Hozhat-e megoldást a megszüntetés? Természetesen nem. — De erre késôn ébredtél rá, kedves Énem! — Ez immáron a kalandok végét is jelenti. Innen már nincs tovább. Vagy talán mégis? Hazudjuk szépre a tegnapot? Hátha ez a megoldás…
    Nem én állapítom meg elôször, hogy valamennyiônk élete egy-egy regény. S ha még ráadásul még jócskán kalandos is valakinek az élete… Vétek volna nem lejegyezni!
    Dióhéjban: bánáti/bánsági gyerek vagyok, akárcsak Bartók, vagy mondjuk Herczeg Ferenc. Nagybecskerek, ma Zrenjanin, mellett születtem, Muzslán, 1954-ben. A századelôn Nagybecskerek komoly magyar kultúrával rendelkezett. Itt közölte elsô írásait Fülep Lajos! Nekem persze ebbôl már semmi sem jutott. Gyermekkoromban Muzsla még szinte homogén magyar falu volt. Emlékezetem szerint magyarokon kívül alig néhány szerb, cigány és bolgár család élt még itt. A hatvanas évek közepén, két lakótelep létesítésével a falut összekapcsolták Becskerekkel, s ezáltal szétrobbantották az eladdig egységes nyelvi közeget. Kezdetben az újonnan jött szerbek és magyarok nehezen tûrték meg egymást, de lassú víz partot mos alapon: összeszoktak. Ez így is lenne rendjén, de sajnos a magyarok gyenge ellenálló képességének köszönhetôen olyan makaróni nyelv jött létre, hogy bizony jócskán fel kell tûrnie a gatyaszárát annak, aki meg akarja érteni fôként ifjabb földijeim beszédét. 
    S bár szüleim ma is Muzslán élnek, én viszonylag korán elszármaztam onnan. Az általános iskola elvégzése után a Csontváry képeirôl ismert Neretva menti Mosztárba mentem pilótaképzô katonai gimnáziumba. A katonai szigor elôl menekülni kellett, és a becskereki polgári gimnáziumban folytattam tanulmányaimat. Ott sem fogott sokáig a hely, s elmentem villanyszerelô inasnak. Ezt már befejeztem, bár igen nehezen, hiszen nem érdekelt engemet a villanyszerelés. Ekkor már közölte verseimet az Új Symposion, a Híd… Egy-két évet az újvidéki bölcsészkaron is lehallgattam, ahonnan Bori Imre riasztott el, aki 1978-ban vissza akarta vetetni tôlem a Sinkó-díjat, a Magyar Szó címû napilapnak adott alkalmi kijelentésem miatt. Majd Pancsovára kerültem újságírónak, késôbb pedig Újvidékre fôszerkesztônek, az Új Symposionhoz. Politikai okokból menesztettek. Ezután egzisztenciális mélypont következett. Temerinbe költöztem, majd — Csantavéren át! — Szabadkára, a színházhoz dramaturgnak. 
    Bekalandoztam a Délvidéket, ám nemcsak tájait, hanem a szellem — szellemtelenség? — vidékeit is. Az ottani kultúra kellôs közepébôl zuhantam a margóra. Irodalmat szerveztem, éltem a bohémek életét, nyomorogtam, majd jött a súlyos betegség, a mérhetetlen testi szenvedés…
    Tájélményem kizárólag a Bánság: szikes, agyagos sík, a Bega folyó, és gyermekkorom gyöngyszeme — Lukácsfalva, Vajdaság legnagyobb halastavával s nagyapám gyönyörû gyümölcsösével. Ha idônként visszamegyek oda, alig is találok már valamit az egykori szépbôl, nem maradt egyéb, csak a szikes, agyagos sík, és néhány emléktöredék a fejemben. 
    Él és emlékezik tehát egy „kalandor”, megéli emlékeit, megemlékezi életét. Majd ô maga is belepusztul boldogsággal pácolt csalódásainak, ürességének, hiábavalóságának sorozatába. 
    S történik mindez egy olyas vidéken, ahol mint vegyes saláta élnek egymás hegyén-hátán a népek, és inkább megtûrve, mintsem szeretve egyik a másikát. 
    Még jó, hogy az embernek mindig akad egy koffere, melybe begyömöszöli holmiját, s meglép — az újabb kilátástalanságok felé. Merthogy szökésre ok bármikor akad. Szökünk, ha egyedül maradunk, szökünk, ha elviselhetetlenül szeretnek, szökünk, ha üldöznek…
    Ez az életregény (mert arról van szó, csalfa kalandok és nemes unalmak láncolatáról) több szempontból sem mindennapi termék, hiszen a legnagyobb szerelemrôl vall: önmagunk végtelenül boldogtalan szeretetérôl; valamint a test mindennemû próbatételérôl is. (Ebben a regényben a lélek csak vándorol!) S hogy a szerzô legvégül jobblétre szenderül? Annyi baj legyen, mert remélhetôleg ô onnan is vissza-visszajár.
    Különös világ ez. És különös figurák lakják. Különös élet és halál a hajthatatlanok s a hajlíthatók között.
    NON FINITO — Mint vallotta azt ifjan, de bölcsen egy óriásnyulacska.
   

Budapest, 1989. október 10

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.