Séd – 2017. tél: „Szépövű Laroknak Szent Kehely öntsön italt!” Római kori háziszentély a Laczkó Dezső Múzeum gyűjteményéből

By | 2017-08-13

Szinte hihetetlen, és mégis igaz! A 20. század elején nemesi címet szerezhetett átadójának egy nagy jelentőségű műtárgyegyüttes. Hogy miként és melyik műtárgycsoportról van szó, nézzük az alábbiakat!

 

Kik is voltak a címben megidézett Larok (lares)? Az ókori lexikonok szerinteredetileg az elhunytak jó szellemei, akik törődtek a családdal a ház falain belül és kívül is. Minden háznak megvolt a maga házi védőistene, lar familiarisa, amelynek szobrát legtöbbször a ház központjában, az atriumban kialakított szentélyfülkébe állították, más, a lakók által különösen tisztelt istenszobrok és az áldozathoz szükséges tárgyak társaságában. Meghatározott napokon havonta vagy különleges alkalmakkor (születésnap, nagykorúvá válás, házasságkötés, hosszú útról hazatérés stb.) áldozatot mutattak be, amelynek során megkoszorúzták a háziszentélyben (larariumban) felállított szobrokat, kalácsot, mézet, tömjént, a fogyasztott étel egy részét és bort áldoztak nekik.Utóbbiakra Ovidiusnál, a címadó soron kívül is találunk utalásokat: „Jó rokonok, tömjént áldozzatok isteneinknek!” vagy „Hozzatok ennivalót!hálátokat ez bizonyítsa!”

1906-ban a gic-hathalmi uradalom nagydémi földjeinek egyikén szántás közben több darabból álló háziszentély-garnitúra látott napvilágot. Ahogy lenni szokott, a tárgyak egy részét széthordták. Az először letétként, majd 1914-ben véglegesen a veszprémi múzeum tulajdonába került tárgyak közül (két bronzszobor, bronzkancsó, három bronzmécses, bronzfedő, bronzserpenyő) a veszprémi múzeum 1955-ben készült nyilvántartásába már csak egy bronz Lar-, egy bronz Apollo-szobor, egy bronztál(=bronzserpenyő), egy bronzkancsó és két bronzmécseskerült (leltári számuk: 55.187.1-6, a mécsesek sajnos már csak másolatban). A múzeumi átadásnakazonban ára volt. A birtok bérlője, a Frankl család ugyanis nemesi előnevet kívánt ezzel a gesztussal magának szerezni, amelyet meg is kapott. A „széphelyi” előnév találó, beszédes névválasztás volt, mert valóban szépnek tekinthető az a hely, ahol ennyi „szépség” előkerült.

A posztamensen álló két, 24 és 33,5 cm magas bronzszobrocska, a lararium többi darabjával együtt nem hiába a veszprémi múzeum legféltettebb leletegyüttese. A magas művészeti értéket képviselő, az 1. század elején, első felében készült Lar- és Apollo-szobrocskát egy lovagrendű család hozhatta Itáliából. Otthonát a nagydémi Répásközte-dűlőben építhette fel, amelynek háziszentélyéta II. században kancsóval, tállal,mécsesekkel és az azóta eltűnt tárgyakkal egészítette ki.

A lovagrendű családra éppen a Lar szobrocska két vékony csíkkal díszített alsó inge, tunicája utal. Bal vállát fedő köpenye derékon megkötött. Fején babérkoszorú, lába állatbőrrel fedett. Baljában (a család javára) bőségszarut tart, jobbjában tálka lehetett.

Apollo isten szobrocskájának öltözete mindössze egy tegeztartó(?) szíjból áll. Legfőbb ékessége felül két tincsbe rendezett haja. Jobb kezében áldozati csészét tart, bal kezében lándzsa lehetett.

S hogy kit is tiszteltek Apollóban? A szép, fiatal ifjúként ábrázolt sokoldalú isten megtestesítette a fényt, ő volt minden szépnek és jónak, jogszerűségnek, a költészetnek, a zenének istene, lelkesítő, látnoki tehetség. Hozzá (is!) könyörögtek betegség idején, ahogy Tibullus versében is:

„Jöjj el Apolló, s űzd el a zsenge leány nyavalyáját,

 kórok hosszú hajú, büszke-nagy istene, jöjj!

Higgy nekem és tüstént gyere – nem bánod meg, Apollo:

 illesd orvosló ujjal a kedvesemet.

Add, hogy sápadt tagjait orvul láz ne apassza,

 és foltos se legyen bőre, a szép-halovány,

és ami baj még vár s ami bútól fél a szivünk még,

 hordja a tengerbe friss habu, fürge folyó.”

(Kardos László fordítása)

 

A háziszentély-garnitúra többi tárgyának funkcióját könnyű elképzelnünk. Az italáldozatnál használták a kancsót, a tálba az isteneknek szánt ételek kerültek, a mécsesek pedig a fényt biztosították, s távol tartották az ártó szellemeket.

 

Palágyi Sylvia

 

Válogatott irodalom:

Ovidius (Publius Ovidius Naso): Római naptár – Fasti II, 631., 633., 634. Ford.: Gaál László.Helikon Kiadó 1986. [Prométheus könyvek 12.]

Tibullus(Albius Tibullus) 4,4. Ford.: Kardos László. In: Tibullus, Propertius, Ovidius versei. Sziget Könyvkiadó, Budapest, 2000.

  1. Thomas Edit: A nagydémi lararium. Veszprém, 1965.

Dax Margit – Éri István – Mithay Sándor – Palágyi Szilvia – Torma István: Magyarország Régészeti Topográfiája 4. Veszprém megye régészeti topográfiája. A pápai és zirci járás. Akadémiai Kiadó, Budapest 1972.169.

Palágyi Sylvia katalógusszövege. In: Térjünk a tárgyra!–Get on to the Object!. Kiállítás a Laczkó Dezső Múzeum alapításának 100. évfordulójára. A katalógust szerk.: Tóth G. Péter – Schleicher Vera. Veszprém, 2003., 58–59.