Séd 2016. nyár: Esti Kornél

By | 2016-06-16

fotó: Gáspár Gábor

Alternatív zene nagy dózisban

Elefánt- és Esti Kornél-koncert, vendég: Bagossy Brothers Company. Expresszó, Veszprém, 2016. március 19.

Már kezdtem beletörődni abba, hogy haldoklik a magyar alternatív rock. Távozott a színről a műfaj nagykirályaként emlegetett Kispál és a Borz, utóda, a Kiscsillag pedig hol felragyog, hol elhalványul: legutóbb például a zenekar dobosa, Mihalik Ábel okán, nemrég ugyanis kilépett a zenekarból. Na és a Quimby? Gondoltátok volna pár évvel ezelőtt, hogy egy nap majd ők lesznek az a zenekar, akik Ganxta Zolee-val közösen fognak szerepelni egy dalban, melyhez sajnos videoklip is készült? Mindezek után talán hiába várom vissza azt a Quimbyt, amelyiki 1999-ben kiadta az Ékszerelmére című albumot. Aztán „hol van az a krézi srác?” – tehetném fel a kérdést. Ismerős a számcím? Talán annyira már nem, hiszen a Heaven Street Seven is eltűnt a színről, utolsó fellépéseik egyike éppen ugyanitt volt, az Expresszóban, egy évvel ezelőtt…

Persze, hiábavaló visszavárni, ami már nincs, hiszen,– ha jobban megnézzük a hazai alternatív zenei körképet,– így is felfedezhetünk magunknak még jó néhány értéket a műfajban tevékenykedő együttesekből, akik közül egyre többen fordulnak meg a veszprémi Expresszóban is.

Az egyre népszerűbb és az elmúlt években sokat fejlődő Vad Fruttik kétnapos lemezbemutató koncertje után márciusban ismét volt lehetőségünk látni jobbnál jobb koncerteket a műfaj új úttörőitől. Ezúttal az utóbbi időben előszeretettel együtt turnézó Elefánt nevű zenekart, az új, Éjszaka van című albumával jelentkező Esti Kornélt, valamint az Erdélyben már jól ismert és egyre aktívabban tevékenykedő Bagossy Brothers companyt láthattuk a színpadon.

családias légkörben vette kezdetét az este, talán ebből kifolyólag az elsőként fellépő zenekar, a Bagossy Brothers company is csak egy óra késéssel lépett színre. Lassacskán azért mégis kezdett megtelni a hely, így Erdély manapság egyik legnépszerűbb zenekara is előbújhatott a színpad mögül. Aki nyáron, az Utcazene-fesztiválon már találkozott a viszonylag újdonságnak számító csapattal, az már nagyjából tudhatta, mire számítson: az ekkor bemutatott Elviszlek című album üde, fülbemászó dalai mellett (lásd: Fiúk a szomszédból. Bagossy Brothers company. .: Séd, 2015. ősz, 43. o.) ezúttal új zeneszámokat is hallhattunk, illetve láthattunk. Az egyik ilyen újdonság, a Vakít az óceán például már egész kiforrott dal az első album kísérletező, hangkereső darabjaihoz képest. Az énekes, Bagossy Norbert erőteljes, ugyanakkor mégis kellemes orgánuma, karakteres, enyhén karcos hangja a folkos zenei kísérettel felszabadítóan hat: nehezen lehet egy helyben végigülni ezt a koncertet; őket nézve akaratlanul is táncra perdülünk. A szórakoztató, szerethető zenék mellett ugyanakkor hiányoltam a közönséggel való párbeszédet. A fiúk, amilyen „in medias res” kezdtek bele a dalok eljátszásába – kicsit azt az érzetet keltve, mintha csupán maguknak játszanának –, ugyanígy, szinte szó nélkül távoztak a színpadról, hogy átadják a szerepet az Elefánt együttesnek.

Nem csoda, hogy ekkorra már teljesen megtelt az Expresszó. Erre a zenekarra nincsenek szavak, ha már egyszer hallottad, nem tudod kikapcsolni, egész egyszerűen magával ragad, és ennyi… „Menj ki, és írd ki a falra, hogy ennyi!” – hangzik találó módon az Elefánt-rajongók által már jól ismert Tizenhat című szám refrénjének részlete. Hangos, dühkitörésekkel átitatott, depresszív, ugyanakkor katartikus hatású zene az övék, senkiéhez sem hasonlatos. Műfaját tekintve is elég egyediek hazánkban: a drum and bass élénk, energikus beatjei gipsy punkos beütésekkel ötvöződnek az Elefántban. Sallangoktól mentes, de mégsem könnyen tovaszálló, felejthető dallam jellemzi az együttes számait. Depresszíven gomolygó, súlyos, mélyen ütő hangzásvilággal és tartalommal telítődött zenét játszanak, melyben minden egyes szám sajátos jelentéssel bíró történetet ír le – már-már költői módon, mindenféle stílusmegkötöttség nélkül.

Ezen a márciusi koncerten igazi Elefánt-egyveleget kaphattunk: találkoztunk az első, Kék szoba című album melankolikus, elgondolkodtató dalaival, a kiforrottabb Vérkeringő című lemez dühösebb, őrültebb, „ereszd el a hajam” érzésével telítődött számaival, de tömény mennyiségben kaptuk az újabb, Gomoly címet viselő lemez továbbra is fejtetőre állított, karneváli és cirkuszi kavalkádját idéző hangorgiájának lecsapódásait is. Gyönyörű és egyben fájdalmas tartalommal rendelkező dalokban volt részünk, melyeket áthatott kiüresedett életünk megtapasztalásának élményvilága is. Fekete humor és irónia, a mindennapok magányosságát és sérülékenységét álcázó hangvétel vegyítődött a líraival. Sírtunk és dühöngtünk egyszerre.

Az aznapi alternatív dömping kiteljesedése a veszprémi vonatkozású együttesnek számító Esti Kornél, a népszerű Kosztolányi-novellahős után elnevezett zenekar volt. Immár tíz éve, hogy Mezőtúron megalakult az együttes. Persze Estiéknél sem volt minden akadálymentes. Első, 2009-ben kiadott Egytől egyig című nagylemezük után szinte azonnal elkezdett felfelé ívelni karrierjük. Ezt követte 2011-ben a Boldogság, te kurva című albumuk, ami szintén nagy sikereket ért el. 2012 őszén következett be a csapat életében egy nagyobb változás, ami a rajongókat is megdöbbentette: az addigi énekes, Nagy István meglepő hirtelenséggel távozott a zenekartól; az Esti Kornél Facebook-oldalán jött a felhívás, miszerint a csapat énekest keres. Bizonyára minden rajongó félt a cserétől, hiszen Nagy hangját szoktuk meg. Eleinte jómagam is elképzelhetetlennek tartottam, hogy nélküle folytatódjon az Esti Kornél pályája. Végül Bodor Áronra, a veszprémi Pannon Egyetem hallgatójára esett a választás, így a 2014-ben megjelent Ne félj című lemezen már az ő hangja szól. Lehet, hogy ekkor még akadtak néhányan, akik Nagy Istvánt siratták, de hamar megszerette mindenki Estiék új énekesét, mára pedig a zenekar népszerűbb, mint valaha. Mindez jól látszott a legújabb, Éjszaka van című lemezbemutató turnéjának veszprémi állomásán is. Egyenesen zabálta a srácokat a közönség, ugyanakkor a zenekar sem maradt hálátlan: a koncert alatt végig az látszott, hogy számít nekik a rajongók szeretete. Mindenki nagy örömére nem maradt el a folyamatos kapcsolattartás a közönséggel, sőt, a zenekar tagjai még a színpadról sem féltek lejönni a „tánctérre”, hogy néhány szám erejéig együtt bulizzanak velünk. De talán nem volt nehéz jól teljesíteni az elmúlt időszak konstruktívan felépített albumának érett és lendületes zeneszámai után. Maga a koncert is energikus volt, még akkor is, ha közben világfájdalomról, magányról, félelemről és csalódottságról szóltak a dalszövegek. Turnépajtásukhoz, az Elefánthoz hasonlóan impulzív, erős érzelmeket kiváltó dózisokat kaptunk a keserédes, szívfacsaró, ugyanakkor abszolút igaz és aktuális témákból. A koncert az Egyedül című számnál teljesedett ki leginkább, ekkor érezhetően megőrült mind a zenekar, mind a közönség. A hangos, teli torokból üvöltős számokat szépen ellensúlyozták a csendesebb, melankolikus darabok, a címadó, Éjszaka van című számnál összeszorult szívvel kábé zokogni tudtunk volna. Még csak most jött ki az új album, de máris várjuk a következőt.

A zenekar tagjai, azaz Bodor Áron (ének, billentyű), Horváth Kristóf (gitár), Lázár Ágoston (dob), Lázár Domokos (gitár, vokál), Pályi Ádám (basszusgitár), valamint Veres Imre (gitár) igazán kitett magáért ezen a koncerten, a legújabb dalok mellett bőven jutott a korábbi slágerekből is.

Mindent összevetve fergeteges volt az egész este, volt sírás és kacagás is, fájdalmas üvöltések, majd az azokban feloldódó csend, lényegében minden, ami folyamatos libabőrözést és katartikus élmények nyomait hagyja maga után egy ilyen nem mindennapi, veszprémi éjszakában…

Éltető Erzsébet

Esti az A38-on

Éjszaka van. Esti Kornél lemezbemutató koncert. A38 hajó, Budapest, 2016. április 16.

Hírlik, amikor az Esti című műve megjelenésekor Esterházy Pétert arról faggatták, valóban elolvasott-e mindent, ami a Kosztolányi Dezső által teremtett Esti Kornél alteregó kapcsán született, azt válaszolta, igen. Mindegyiket ismeri, s ennek kapcsán találkozott az irodalmi alak nevét felvevő rockegyüttes műveivel is. S amúgy pedig – esterházys a fordulat, tehát hiteles a kistörténet – üdvözli zenész pályatársait. A hazai művészeti élet sztárkultuszát ismerve elképzelhető, hogy ez az egyetlen megjegyzés annyi új Esti Kornélrajongót eredményez, mint számos, az új albumról megjelenő zenekritika.

A 2006-ban alakult, önmagát az indie-alternatív-garage műfajba besoroló együttes a negyedik nagylemezét 2016 tavaszán jelentette meg. Az egykori gimnáziumi formáció mára a klubok kedvelt zenekarává vált, az ország vezető alternatív csapataival előzenekarként lépnek fel, s immár a nagy nyári fesztiválok szereplői. Az új lemezt bemutató koncertre Budapesten, a nemzetközileg számon tartott A38 hajón került sor. A Petőfi-híd budai hídfője mellett, a Henryk Sławik rakpartnál kikötött hajó az ilyen események miatt fontos helyszíne a magyar könnyűzenei életnek. S nem mellékesen: a különböző területeken dolgozó fiatal művészek találkozásainak, eseményeinek helyszíne is. Az egykori ukrán áruszállító teherhajó, a Lonely Planet útikalauz 2011-es szavazásán „A világ legjobb bárja” címet elnyert koncertterem (és kiállítóhely, illetve étterem), az Artemovszk 38 hajó gyomra mintegy 400-500 hallgatót fogad be, s a produkciók előadására alkalmas közepes pódiumot foglal magába. A fémlemezek képezte − szüntelenül imbolygó – zárt térben nemcsak a világfesztiválokról, koncertfolyamokról, alternatív terekről ismert külföldi együttesek, hanem a hazai zenészvilág legjobbjai is szerepelnek. Az Esti Kornél beavatott hallgatóság előtt mutatkozott be 2016. április 16-án.

De milyen egy lemezbemutató? Milyen a sűrűen szövött szövegekben, hatásos dallamokban gazdag koncert? Túl azon, hogy a (már megszokott) intróval kezdődik, és a ráadás három szám után egy fotóval zárul (a képen – ellenőrizhető a Facebookon – a fáradtan vigyorgó hat zenész, s mögöttük az Ez itt az ország című daltól kábult, lelkesen csápoló hallgatóság), azaz csoportképpel végződik. A koncert tizennyolc dalból áll, ha nem számítjuk a három ráadás dalt, amelyek nyilván az együttes önmagáról alkotott képét mutatják meg. (Bizonyosan nem véletlen, hogy elhangzott a Rohadt eső, majd az Éjszaka van összeállítás Nem kár darabja, továbbá az odamondogatós Ez itt az ország.) A dalokból kilenc megtalálható az új CD-n (a tizedik pedig a ráadás blokkban hangzik el). Erős indoka van annak, hogy a CD-dalsorrend nem ismétlődik meg a koncerten. A kilenc régebbi, a hallgatóság által már befogadott nóta közé keverten illesztődnek, a régi dalok közé sorolódnak be az újak! Így nem csupán az elmúlt tíz év munkái értelmeződnek át, de a régiek révén az újak is kapnak némi ismerős árnyalatot, pedig ha a most nyilvánosságra jutott dalokat önmagukban hallgatjuk, érezzük, hogy mennyi mindenben mások: immár nem cseppfolyósak, hanem alvadóvér-sűrűek, nem egy-vágányúak, hanem darabonként és együttesükben is részletdúsak és zeneileg találékonyan felépítettek. A dallamvilágukban sok az idézet, sok az utalás és sok-sok az egyéni invenció. Jó alapjául szolgálnak a színpadi produkciónak.

Amely aztán a sötét versszövegekre, dinamikus zenékre, dalösszeállításra épülve, látvánnyal, fénnyel, monológokkal kiegészülve élményekben dús előadássá válik. Fölemelkedik, mint romból a palota. Melyből azért lehet bármit is felhasználni, mert a színpadi hat ember révén előállított megvalósulás a legfontosabb. E koncerten nincsenek kiemelt alkotók, Bodor Áron billentyűzenéje és éneke nem értékesebb Lázár Ágoston vokáljánál és dobolásánál vagy éppen Veres Imre konok gitározásánál. A legújabb számoknak nincs is személyhez kötődő zeneszerzője, azt jelezve ezzel, az Esti Kornél közös teljesítményének számítandó; a szöveg sem individuális produkció, de végeredményben négy zenekartag munkájának eredménye.

Az Esti Kornél nemcsak azt tudja, hogy a koncertnek van eleje, közepe és vége, hogy jelentősége lesz annak, hogy a számok között mikor nem szólal meg a két énekes, s mikor pedig igen; sőt annak is, hogy egy vagy több mondatot suttog, ordít, dúdol vagy recitál Lázár Domokos, illetve Bodor Áron, hanem azt is, hogy a színpadi szereplés a legrosszabb szövegből (most nem erről van szó), a legpocsékabb dalból (most nem erről van szó) is kiváló előadást képes teremteni, ha a színpadra került figuráknak van jelenléte, és ezzel a léttel megfelelően bánni tudnak. A zenészek tudják, hogy a hideglelős, olykor trágár szövegekből, a finomkodástól mentes, férfias szövegéneklésből, a zúzós rockból semmi sem marad, ha a színpadon, este fél 10-től éjszaka 11-ig, a rajongó és kritikus tekintetek előtt nem alkotják meg az egyetlen közösségüket. Amelyben mindenki együttesen örül mindannak, ami a koncert része, s hogy végül elkészüljön, amit ép alkotásnak nevezhetünk. És ha az Egyedül, az Ez a város vagy a Meztelen depresszív üzenete nem oldódna fel a kollektív létezés örömében, az együtt kiélvezett Itt-ben, akkor minek lenne ez az este? Persze az Esti Kornél mindenestől fanyar is. Még: önreflektív, esetlen, kisfiúsan darabos, s minden jó felé igyekezetében olykor-olykor rossz is. Úgy látni, szeret olyan összetett lenni, mint az Élet, vagy, hogy egy másik nagy szó következzék, a Világ.

A lemezbemutató koncertsorozat újabb állomása április 25-én sajátos és jeles eseménnyé változott. A budapesti Akvárium Klubban szerepel az együttes, abba a sorba illesztve, amelyet a Bagossy Brothers Company, a Bohemian Betyars, a Marge és mások alkotnak az OTP Junior szervezésében megvalósuló Nagy-Szín-Pad tehetségkutató versenyen. A nagyterű akváriumi elődöntő után – részben egy 25 fős zsűri ítélete alapján is – derül ki, hogy az együttes bekerül-e a döntőbe, elég érdekesnek látják-e az Esti Kornél-jelenséget, hogy az országra ráengedjék, vagy sem. S mivel programszervező, műsorvezető, előadó, producer, programigazgató, s egyéb zeneipari tótumfaktumok özöne alkotja a hivatalos zsűrit, a mindenható grémium döntése hosszú időre meghatározhatja az együttes jövőjét. Jó hír, hogy az utóbbi időben mintha többször is sugározná a Petőfi Rádió az Esti Kornél dalait, amelyektől mindeddig, a dalszövegek sprődsége miatt, eltekintett. Sejthető, hogy hamarosan bekövetkezik az esti kornélosok pályamódosítása: vagy megszelídülnek, vagy kedvezővé válik (legalább) számukra a médiaközeg. Magam arra biztatom őket, a külső erők attakjától ne ijedjenek meg, de minden kihívásnak engedjenek − de és csakis a saját maguk módján.

 Géczi János

Otthonos sötétség

Esti Kornél: Éjszaka van

Március végén jelent meg az Esti Kornél zenekar negyedik nagylemeze, Éjszaka van címmel. És hogy milyen is ez az éjszaka? Olyan, mint amikor ötpercenként felriadunk valamilyen zajra, és egy idő után rájövünk, hogy a zaj bennünk van. Mint amikor kiszárad a nyelvünk, és begörcsöl a vádlink egyszerre, és rájövünk, hogy a szárazság és a görcs mi magunk vagyunk. Mint amikor az agyunk megállíthatatlanul zakatol, és arra gondolunk, bárcsak ne gondolnánk semmire. És amikor végre elaludnánk, rájövünk, hogy kelni kell. És a végén még örülünk is ennek.

Bár a mezőtúri zenekar Kosztolányi Dezső híres karakterétől kölcsönözte a nevét, az új album dalai több Radnótira emlékeztető momentumot is magukon viselnek. A lemez címe kapcsán azonnal a költő Éjszaka című verse jutott eszembe, majd a dalokat meghallgatva tovább erősödött bennem a párhuzam érzése. „Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom, / Alszik a pókháló közelében a légy a falon.” A zenekar dalai tele vannak a magánéleti és társadalmi problémáktól megterhelt szívek aggodalmával, és tele vannak feszültséggel is. De mint a pókháló mellett alvó légy feszültsége: egyszerre őrjítő és nyugodt, egyszerre félelmetes és szép, egyszerre halál és élet. Tudatosságról valószínűleg itt nem beszélhetünk, de ez nem is fontos. A szövegek – régiek és újak – hatnak egymásra, kiegészítik, magyarázzák egymást. Együtt erősebbek, mint külön-külön. Az Esti Kornél dalai és dalszövegei önmagukban is hatásosak, egy hosszabb távú irodalmi konstellációba helyezve azonban még több réteget fedezhetünk fel a sorok mögött. Maga a tény, hogy a zenekar munkássága kapcsán elkerülhetetlen a szépirodalmi vonatkozások felemlegetése, jelzi, hogy az Esti Kornél jóval több egy átlagos, hazai alternatív zenekarnál. Ma Magyarországon ők az egyik legintellektuálisabb zenekar, és mint ilyen, szerzeményeik egyfajta szociális lakmuszpapírként is működnek.

A tíz dalt tartalmazó új lemez ott kezdődik, ahol az előző Ne félj! album abbamaradt. A Nincsen senki fent című dal már az éjszaka képeit előlegezte meg, a Véget ér című szám pedig magában hordozta azt a fajta aktív-belenyugvó attitűdöt, ami több szövegben is visszaköszön az új albumon. Az első dalban (Ez a város) a közösségi és személyes sorsok, problémák összekapcsolódását érhetjük tetten. Az egyén leképezi a társadalom visszásságait, hiányait, torzulásait. „Ez a város éjszaka csak annyira mostoha, amennyire ostoba az ember” – szól a dal egyik sora, hogy aztán a refrénben a Hiperkarma Lidocain című számára emlékeztetve ismétlődjenek a „Leépül minden. Lépjünk le innen!” mondatok. Fontos megjegyezni, hogy az általában negatívnak tartott Esti Kornél-dalszövegek valójában jóval több pozitívumot hordoznak, mint gondolnánk. Az üzenet pozitív. Ha az ember az elidegenedésről, kiüresedésről vagy kilátástalanságról beszél, az azért történik, mert igénye van valami másra. Ha a mulandóságról szól egy szöveg, az megtanít értékelni az életet. „Leépül minden. Lépjünk le innen!” – ez nem felhívás a lelépésre. Ez felhívás a szemek felnyitására, a gondolkodásra, a fennálló helyzet és rendszer, az egész látszatra épülő létezés leleplezésére. Remek felütés.

Az egymásra hatás a lemez dalai között is fennáll. Átjárnak egymásba a motívumok. Hol az egyik, hol a másik erősödik fel az egyes szerzeményekben. A város mint szimbólum rögtön a második dalban visszaköszön. Az Egyedül című darabban a fent és lent ellentéte egyben a kint és bent, álom és ébrenlét kontrasztját is hordozza. A társas magányban legalább annyira tehetetlennek érzi magát az ember, mint a Valami készül dal antihősei. „A zsebemben itt lapulnak a tervek, de véghezvinni sajnos nincs idő.” Ebben a deheroizált korban, jobb híján – sajnos – csak hallgatunk, esetleg kinevetjük a saját szerencsétlenségünket. A következő szám címe ez is: Nevetve. Ebben a dalban egy zseniális szövegmegoldás érzékelteti azt a fajta ambivalenciát, amit az egész album magán hordoz: „Nincsen semmi. Egymás nélkül egészen elvagyunk / Veszve ismerszik meg az ember…” A soráthajlás közti szünet kétféle, egymással teljesen ellentétes gondolatot működtet a szövegben. Egy univerzális problémát. Az ember szociális lény, így egyedül tulajdonképpen életképtelen, mégis a legnagyobb gondot az emberiség, hovatovább a világ számára maga az ember jelenti. Szép megoldás Lázár Domokostól. Az album címadó dala, egyben a legerősebb szerzemény, az Éjszaka van. Az ilyen dalokra szokták mondani, hogy már ezért megérte megszületni. Zseniális dal. Mély szöveg, gyönyörű, finom zene. Mintha minden korábbi dal itt futna össze, és ebből ágaznának ki a következő szerzemények. A Szerelem akár egy indulatos reflexió is lehet, az Éjszaka van melankóliájára. Talán ebben a dalban viszi a szöveget a legjobban a hátán a gitárriff. Erős dal ez is. A Segítségben visszatérünk a sötétbe, és a sötétség megnyugvást jelentő zugaiba. Ez a segélykiáltás nem is kiáltás. Tulajdonképpen az sem baj, ha nincs segítség. Ismét visszaköszön a vízbeugrás képe, ami az előző album egyik meghatározó motívuma is volt. Álom ez is, csak az ágy hullámzik reggel. És az élet. A következő szám (Veled együtt minden) poposabb hangvétele kicsit elüt az album többi dalától, de egyáltalán nem idegen attól, inkább egyfajta színt jelent az Esti Kornél monokróm szivárványában. A Nem kár szürreális szíveltávolítása után méltó és stílszerű zárás a Ki vagyok én? című dal. Zárás és nyitás egyszerre, hiszen az Éjszaka van album ott fejeződik be, ahol más albumok, könyvek, alkotófolyamatok kezdődni szoktak: az identitásmeghatározás kérdésénél. De miféle identitásra adnak lehetőséget a körülmények? A sötétben megtalált otthonosság valóban otthont jelent? Válasz nincs. Nem is kell, hogy legyen. Az Esti Kornél kérdező zenekar. Az új album is kérdező. És éppen ez a legnagyobb erénye.

Az album zeneileg a legerősebb, legjobban megszólaló Esti Kornél-album. Az izgalmas, háromgitáros felállás egyedi textúrát ad a daloknak. Szerencsére nem tömények a számok, sőt a zenekar a sok hangszeres minimalizmus elvén építkezve talált magának egy levegősen sűrű megszólalási formát. (Az album borítója is ezt a letisztult tartalmasságot tükrözi.) Külön öröm, hogy a korábbi, erősen érezhető hatásokat (például Arctic Monkeys) levetkőzve, de azokból építkezve ma már teljesen nyugodtan beszélhetünk esti kornélos hangzásról.

Összességében rendkívül okos, zeneileg és szövegileg is jól felépített, koherens album lett az Éjszaka van. A társadalomkritikával és magánéleti vívódásokkal övezett, közel negyvenperces úton a saját, személyes problémáinkkal és kérdéseinkkel találkozhatunk, ami kifejezetten súlyossá teszi ezt az albumot. És ezért 2016-ban, Magyarországon külön köszönet jár az Esti Kornél zenekarnak.

Varga Richárd

estikornel3938

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.