Séd 2016. nyár: Képesség a megállásra

By | 2016-06-09

kép: Veszprém Kukac és Gáspár Gábor (kiemelt kép)

Gáspár Gábor képeiről

Szilágyi László utcagaléria, aluljáró, Veszprém

Gáspár Gábor az a fotós ember, akit onnan ismerek, hogy rendszerint találkozom vele eseményeken Veszprémben. Általában kicsivel kezdés után nyílik az ajtó, mosolyogva besompolyog, aztán már csak azt lehet észrevenni, hogy ugyanezzel a módszerrel el is hagyja a helyszínt. Mindig van egy olyan pillanat, ami persze utólag jön el, hogy na, hát itt vannak a képek, és sokszor észrevehető rajtuk, hogy sokkal jobban jelen volt az eseményen, abban a pár percben, mint mi, akik végigültük. Tudja, mikor kell jönni. Tudja, mit kell rögzíteni. A Szilágyi László utcagalériában található képei „egy rövid finnországi látogatás lenyomatai” – olvasható az őt ismertető táblán.

Elmegyek az aluljáróba, megnézegetem a képeket, lefotózom és hazaviszem őket. Most már az enyémek is. Ez is lehetséges 2016-ban. Kicsit jó erre rácsodálkozni.

Nem tudok kritikát megfogalmazni aktuális képeiről, csak a szubjektív viszonyomat tudom leírni. Ha pedig fotó és szubjektivitás viszonyát akarom megalapozni, akkor Roland Barthes gondolataihoz kell nyúlnom. Ő az, aki úgy gondolja, hogy a fénykép a valóság, az alkalom, a találkozás helye (ezt 1979-es művében, a Világoskamrában írja). Megkülönbözteti ebben a műben a studium és a punctum fogalmát. A studium a fénykép iránt egyfajta általános érdeklődést jelent, a punctum már érdekesebb, röviden: az a valami, ami rögtön belém szúr, ha ránézek a képre, ami megérint a képen. Talán úgy is mondhatjuk, hogy a kép és az én közös halmaza.  Hol, miben érintenek meg ezek a képek?

A 66° 32’ 35”-es képnek utána kell néznem, hogy megtudjam, ez a Mikulás háza előtt húzódó vastag fehér vonal, az Északi sarkkör vonala. Tehát fontossá válik a vonal. Vonalak tartják össze a kompozíciót. Például ezek a vonalak megérintenek. Főleg abban, hogy észre lehet őket venni. A létrehozás gesztusa is megérint: „Kedves képolvasó! Azért hoztam létre ezeket a képeket, azért így fényképeztem, hogy észrevedd az összefüggést, az összetartást!” A repülő kondenzcsík, az épületrészlet, a farakások, a lépcsők vonalai találkoznak. De a szarvasos képen is ott van az út vonala. A hullámok törik meg a vonalszerűséget, amik szinte kitörnek a képből. Gáspár Gábor tehát földrajzilag is húz egy vonalat, és a műalkotás szintjén is. Vonalak mentén szerveződik a képvilág. Én ezt veszem észre a képek együttesén, más biztos másfelől közelítene.

gásp

A képeket az apró részlet (a szarvas, a lépcsőn üldögélő lányok, a fák) és a „monumentális” háttér tartja össze. Melyik a lényeg? Melyikre figyeljek jobban? Talán mindkettőre kellene egyszerre, észre kell venni a nagyban a kicsit, a kicsiben a nagyot, a kettő szétválaszthatatlanságát, minthogy a képeken keresztül kirajzolódnak egy ország részletei, az ország egy másik országba ágyazódik.

Ugyanakkor zavarba ejt az erről való írás. Amint le akarom írni a képet, el is vesztem a lényegét. Be kell-e avatkoznom szóval a képek közé? Be lehet-e? Lehet-e olyan egyszerű a szó, amivel vissza tudom adni a képek egyszerűségét? Egy ember, aki nem akar provokálni. Vagy pontosan ezzel az egyszerűséggel provokál. Fotók, amelyek megállásra kényszerítenek. Csak ennyit mondanak: Állj már meg! Nincs címük. Mégis ez az egy közös címük van.

A jelenét elvesztett ember (múltba, jövőbe vissza-előre ugráló) számára szükségesek a képek. S azok elhelyezkedésében húzódik meg a legfőbb metafora, annak „hol?-sága”. A és B pont között közvetít az aluljáró, A és B mint kezdet és a vég, elindulás és megérkezés között. Az élet kezdete és a vége között is meg kellene néha állni, és rá kellene nézni az életre, nemde? Ezt mulasztjuk „csak” el. Álljunk meg. Álljunk meg Gáspár Gábor képei előtt is.

Tokos Bianka

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.