„A csillagos ég felettem”

By | 2016-02-28

Dél Keresztje a látóhatár felett. Ladányi Tamás fotókiállítása. Szaléziánum, Veszprém, 2015. november 29. – december 6.

Ladányi Tamás népszerűségét számos alkalommal személyesen is megtapasztaltam, amikor a családnevem kapcsán Veszprémben és környékén rendre megkérdezik, hogy a rokona, a testvére vagyok-e. Fotóját több alkalommal választotta A nap képévé a NASA, de a National Geographic, a The World at Night honlapja is tekintélyt parancsoló publikációs hely. Szülővárosában is próféta tudott lenni, kiállításokon, Kövi Szabolccsal közös DVD-n és zenés vetítéseken találkozhattunk munkáival. A Szaléziánumban rendezett kiállításának megnyitóján is telt ház fogadta.

perseid2130813ladanyiweb

A kiállított képek kapcsán, bármilyen szoros szakmai szempontból akarnánk is szemügyre venni őket, kimondva-kimondatlanul ott dolgozik bennünk az első rátekintés élménye, az, hogy Ladányi Tamás képei szépek. Láthatólag fontos számára a képnek ez az elsődleges szépsége, a nem hétköznapi, ugyanakkor az érzékszerveinknek és konvencionális ízlésvilágunknak kellemes látvány. És ez egyáltalán nem magától értetődő, sem a fotós, még kevésbé a csillagász vagy a földrajztanár szemszögéből. Hiszen Ladányi Tamás fotói a csillagász számára is érvényesek, ezt jelzik az ebből az irányból érkezett elismerései, így a két új kettőscsillag felfedezése kapcsán az, hogy az Amerikai Egyesült Államok tengerészeti obszervatóriuma LAD1 és LAD2 néven katalogizálta ezeket, vagy hogy róla nevezték el a 181298 számú kisbolygót. A fényképészek is megállapíthatják a képeiről, hogy a szakma ismerője készítette őket, mind a technikai, mind a kompozíciós követelményeknek megfelelve. De ezeknek a fotóknak a titka mégsem a megfelelés, vagyis a mesterség eszközeinek, módszereinek, szabályainak megfelelő használata. Ahogy mondani szokás, Ladányi Tamást „nem ezért szeretjük”. Hanem azért, mert a képei szépek. És azért, mert nem csak első látásra szépek. Azért, mert kitartóan dolgozik azon, hogy új formákat, látványokat találjon és hozzon létre, amelyek megfelelnek a szépségigényünknek. Ez a kitartó látványkeresés más, „földi” fotók esetében sem magától értetődő viszony a fényképezés tárgyához, a csillagos ég fényképezésekor pedig – ha szabad ezzel a nyelvi játékkal élnem – látványosan megmutatkozik, hogy a fénykép tárgya és a rögzült kép között ég és föld a különbség. A világűr dolgai a maguk törvényei szerint vannak és mozognak, nem a látvány kedvéért, a mi számunkra, nem is olyan viszonylatokban, amilyenként mi rájuk tekinthetünk; egy-egy pillanat „együttállása”, a választott fotózástechnikai megoldások, a felhasznált eszközök és eljárások együtt hozzák létre azt, amit a fotón látunk. Ha Medgyessy Ferenc szobrászművész teljes joggal állapította meg a lovat ábrázoló szobráról, hogy „Nem ló ez te, hanem szobor!”, akkor még inkább így van ez a csillagok látványával dolgozó fotók esetében, hiszen ezeken a látvány tárgyainak még kevesebb közük van ahhoz, amiként beazonosítjuk őket. Teszem azt, az Eukaliptusz felett a déli Tejút című kép tárgya nem van, hanem a bolygónk egy bizonyos pontjáról létrehozható ez a látvány, amelyet mi, Ladányi Tamásnak köszönhetően szép képként szemlélhetünk. Vagy a Dél Keresztje csillagkép égitestjeinek, egymás közti viszonyuknak sincs sok köze ahhoz, hogy mi egyetlen látványként fogjuk őket össze.

A fentiek miatt én azokat a képeit szeretem leginkább, ahol az alkotói jelenléte megmutatkozik, és láthatóvá teszi a maga pozícióját, az objektív mögött álló, szemlélődésében igencsak aktív szubjektumot. Hiszen ő dönt arról, hogy mikor és mit állít fókuszba, mit és milyenként fog láttatni, még a színek is az ő döntései nyomán kerülnek a képre, és üzenetet hordoznak, amit a képek címei csak fölerősítenek: Részleges napfogyatkozás a Kab-hegyen, Csaba királyfi csillagösvénye vagy a Mira mira Mira. Ez utóbbin a fotográfus Mira nevű kislánya szemléli a Mira nevű égitestet, és mindez spanyol nyelven elmondva közvetítődik a címben (a mira ezen a nyelven lesz a néz ige egyes szám harmadik személyű alakja). Tekintetünk ugyan nem érinti Mirát, ahogy a pipacsos rét feletti Tejutat sem, ahogy a szakrális épített objektumok feletti égi konstellációkkal is csak ezeken a képeken alakítunk ki valamilyen kapcsolatot.

A fotográfusi kompozíciós erények és a csillagászati ismeretek pedig az olyan kiállításokon vagy képsorozatokon mutatkoznak meg igazán, ahol a mester tudatos, szakmai gondossága egy-egy téma, gondolat, szempont köré szerveződik, láttatva azt, hogy van mondanivalója, nem elégszik meg a változatosan sokféle szép égi kép megmutatásával. Az egyes fotókon látható alkotói szándékok és elmélyültség a sorozatokban még inkább érvényesülnek, szemben azzal, amikor a földi hátterek, (tematikus) viszonyítási pontok sokfélesége szétszórja a figyelmet. A Szaléziánumban bemutatott kiállítás erényei így főleg a Dél Keresztje, másrészt a Tejút köré csoportosuló képek egymást erősítő hatásában mutatkoztak meg, ezek idegen szépségű távlatossága a karácsonyi ünnepkör hosszú, sötét éjszakáiban a kiállítás szemlélője számára az égi útját járó bolygónk, a Föld otthonosságának (és gyönyörködő pozíciónknak) sérülékeny voltát is érzékelhetővé tette.

Ladányi István

fotó: http://www.asztrotajkep.hu/Aktualis/pageNum*3

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.