Séd 2016. tavasz: Versek egy influenza alkalmából

By | 2016-02-14

szerző: Martinovics Tibor

„5 órai tea” – Könyvklub. Vendég: Gergely Ágnes. Beszélgetőpartnerek: Pintér Viktória és Tokos Bianka. Eötvös Károly Megyei Könyvtár, Kisfaludy terem, 2016. február 5.

Szó szerint lázas igyekezetében kezdett el írni, de megközelíthetjük úgy is, hogy színészi ambícióit derékba törték, ráadásul nem volt túl jó vasesztergályosnak, így adódott az irodalom. Így adódott, hogy irodalmi szerkesztők, a közlésért cserébe, tettek neki ajánlatot. Így adódott a táborokhoz nem tartozó, tiszta, szuverén költői hang – és hát a Kossuth-díj.

Szeret beszélni, kivéve a versírásról, mert nem lehet tudni, hogy mi is az ihlet, és isten ments, hogy meg lehessen határozni, miként születik a jó vers.

Gergely Ágnes előtt egy kézírással sűrűn teleírt mappa volt, abban lapozgatott oda-vissza, onnan olvasott fel szövegrészleteket. Olykor mintha a feltett kérdésekre adható válaszokat is abból remélte volna kiolvasni. Időről időre fürkészte tekintetével a lapokat, mint aki állandó keresésben van, mint aki rögeszmésen ragaszkodik a papírra vetett sorokhoz.

„Unokatestvéremmel, Judittal együtt határoztuk el, hogy írók leszünk, méghozzá egy influenza alkalmából. Tizenkét éves voltam, és lázasan írtam a regényemet Szegeden. Judit egy krimit írt, de soha nem tudtuk meg, ki a gyilkos, mert elfogyott a papír. Alig ért véget a második világháború, tele voltam érzelmekkel, így a regényem egy rettenetes hazafias szöveg volt, szerencsére elveszett a kézirat. Hát, így kezdődött.”

Mégis színész akart lenni, fel is vették a Színművészeti Főiskolára, ahova azonban összesen hat hétig járhatott, meggyilkolt apjának újságírói múltja miatt kizárták az iskolából. „Szörnyű kérdéseket tettek fel nekem, politikai rosta volt, Bacsó Péter kérdezgetett, röviden: ő rúgott ki. Nagyon tehetséges rendező volt, de jelleme nagy ívet írt le az évek során, ilyen emberek csapdájába többször beleestem.”

Ekkor állt ipari tanulónak. Egy gyár kapujában olvasta, hogy munkásokat keresnek, csupa férfiszakmát, végül esztergályosnak jelentkezett. „Ügyetlen voltam, az első félévben mindig selejtet csináltam, az oktatóm kicsúfolt, megjegyzéseket tett, mondták, a munkásruhában is úrilánynak hatok.” Végül segédoktató lett, majd út- és vasútépítő mérnöknek is jelentkezett, sikertelenül, ezért levelet írt Rákosi Mátyás titkárságára, engedjék már tanulni. Önre szüksége van a szocialista mezőgazdaságnak – érkezett a válasz, így került az agráregyetem állattenyésztő előkészítőjére. „Sokat kínlódtam, mire a bölcsész szakra kerültem. Akkor meg jött 1956.”

A 83 éves költőnő derűsen anekdotázott, készséggel várta a kérdéseket, hogy aztán arról beszéljen, amihez éppen kedve van, alkalmanként elejtve a történet szálát, persze mindezt elegánsan. Vagy éppen csak úgy a semmiből bejelentve, hogy akkor most felolvas legújabb írásaiból, majd megkönnyebbülve a mappája fölé hajolt, és szülőfalujáról, Endrődről olvasta fel saját gyűjtésű néprajzi írásait.

Szóba kerültek utazásai is, járt és dolgozott Japánban, az Egyesült Államokban, Skandináviában, de, mint mondta, kelet-európaiként végigszorongta az összes utat. „Sokat utaztam, de furcsa, mégsem utaztam eleget. Az első utamat elvágták, olyan volt ez, mint mikor az első szerelem nem sikerül, és az ember nem szabadul a gondolattól, hogy az lett volna az igazi. Norvégiába küldtek volna 1958-ban, friss diplomás tanárként, de az újpesti oktatási intézet vezetője azt jelentette rólam a minisztériumnak, hogy nem vagyok megbízható. Ez rettenetes ítélet volt, nem tudtam feldolgozni, mit csináltam huszonévesen, hogy ezt írják rólam. Pár év múlva megismerkedtem a jelentést író férfival, Ottó pajtásnak hívták, kérdeztem tőle, miért írt ilyet. Jobb a bajt megelőzni – válaszolta.”

Aztán vált. A műfordításról beszél, érezhetően szívéhez közel álló téma. Mondja, hamarabb kezdett fordítani, mint verset írni, majd megjegyzi, első fordításaiban sok a pontatlanság, szegény Dylan Thomast is több helyen félrefordította, de hát nem tudott senki itthon angolul. A könyv szerkesztője sem – teszi hozzá. Beszélgetőpartnerei, Pintér Viktória és Tokos Bianka a versírásról kérdezik, ám Gergely Ágnes a maga decens módján menekülőre fogja, nem vagyok elméleti gondolkodású, mondja, és már térne is át másra, de nem eresztik, megadóan válaszol.

„Nem lehet tudni, mi az ihlet. Nem tudok a versírásról beszélni, legfeljebb annyit, hogy olyan, mintha egy ablakot tisztítanék, amin egyre több világosság árad be. Ennyit tudok mondani, ez így történik, de hogy pontosan hogyan, azt nem tudom.

Kísérleteztem azzal, vajon mi a vers lelke. Mi az, ami minden versre érvényes, arra jutottam, se a rím, se a ritmus, egyedül az asszociáció örök. Azt nem lehet érvényteleníteni. A versnek kell legyen logikája, vagyis kiindulok valahonnan, és eljutok valahová.”

Aztán még megemlíti, hogy a posztmodern irodalomban nem hisz, sőt untatja, számára az író Móricz Zsigmond, aki, ahogy Karinthy ironikusan írta, ha köp, akkor fél litert köp, azaz van benne élet és vér.

Mondjuk, azt sajnálom, hogy nem derült ki, honnan a bátorság, hogy nőként megírta József Attila öregkori versét. Honnan a bátorság, hogy egy kitépett naptároldalra, egy „január 10., hétfő” feliratú cetlire, szinte javítás nélkül, megírta, hogy Láttam, halálom széttép s fennmarad. S az életemre nincs vállalkozó.

Jó lett volna kimozdítani a nyugodt, átgondolt, női dallamú mondatvezetéséből, és józsefattilázni, de lehet, nem is baj, jobb az ilyen kérdéseket hagyni, nem kibeszélni, hagyni rejtjelesen, mint a homlok bal oldalán a frufruban vagy inkább a választékban évtizedek óta mozdíthatatlanul, egyfajta stigmaként, Isten ecsetvonásaként ott álló jellegzetes fehér tincset.

A végén azért a könnyed előadásmód dacára utolérjük az esten mindvégig ott tanyázó, sötét tónusú időbe vetettséget. Egy szomorú vers a magányról, Fény tölti be azóta is sötét életemet. Mindhárman nekem címzitek az első levelet. Majd a Tizenkilenc kérdőjel című vers: Azt, hogy a választás szabad, Te mondtad-e?

Taps, megengedő mosolyok, dedikálás, lapozgatás az ominózus teleírt mappában. Vége.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.