Séd 2015. ősz: Élettel tele

By | 2015-09-19

12. Vivace Nemzetközi Kórusfesztivál, Veszprém, 2015. július 3−5.

„Valahol meg kell lennie az eredeti harmóniának: elrejtőzve a természetben, a félelmes végtelenben, a távoli csillagokban, a Nap sugarában, kicsi virágokban, susogó levelekben, vagy az anyai ének szívverésében, talán a könnyekben? Valahol jelen kell lennie a halhatatlanságnak, az eredeti harmóniát meg kellene találni: és mi másként lehetne az emberi lélekbe csepegtetni, mint a zene által?”

Juhan Liiv észt költő versét énekeltük a Hangvilla színpadán, a fiatal Pärt Uusberg éteri hangjaival, kétszázan együtt, párásodó szemekkel, a torokszorító elcsendesülésig. A harmóniának ezt az átélését keresik a kórusénekesek, mindig és mindenhol, ahová összesereglenek. A találkozónk neve Vivace: olasz zenei szakszó, jelentése: élénken, élettel tele! 2000 óta 11 éven át hívtuk, vártuk ide az éneklőket szerte a világból, mindig azt kérve, hogy az élet örömeiről, szépségeiről, végső soron a Harmóniáról hozzanak hírt nekünk. Számtalan olyan kórust hallottunk a veszprémi vár színpadán, akiket soha nem fogunk elfelejteni. Jöttek minden kontinensről, a világ ezerszínű zenéjét hozták ide nekünk.

2012-ben a Vivacénak otthont és szervezési hátteret adó Városi Művelődési Központ elköltözött, a házigazda együttes Veszprém Város Vegyeskara elvált az intézménytől, a város nagy átalakulásokba és építkezésekbe fogott. Nem tudtunk fesztivált szervezni három nyáron át. Közben megépült a Hangvilla, új teret adva a zenélőknek és a többi művészetre vágyónak. Ismét eljött az életöröm ideje. A körülmények viszont, ha alkalmasak lettek is, de egészen mások, mint azelőtt. Új köntösbe öltöztetett, de ismerős kórusünnepet igyekeztünk életre hívni, és úgy érezzük, ez sikerült. Mi lett más? A helyszín, mert a hangversenyterem valóban a kórusmuzsika otthona. A zenészek mind tudják, hogy minden csodálatos hangot, kidolgozott előadást jelentéktelenné, sőt élvezhetetlenné tud tenni egy alkalmatlan helyszín. Csak mi, az éneklők és vezetőik tudjuk azt, hogy mennyi kompromisszumot kell kötni egy szabadtéri, mesterségesen hangosított előadásnál. Gyönyörű volt a Szentháromság tér, de boldogan elfelejtjük az időjárás, a technika és a közönség mobilitása miatti izgalmakat! A főbb hangversenyek tehát beköltöztek a Hangvillába. A nyitóestén Porga Gyula polgármester köszöntője után minden kórus dalban röviden bemutatkozott, majd zenés köszöntőt adott a házigazda, Veszprém Város Vegyeskara. A Szilágyi Táncegyüttessel kiegészülve Kodály Kállai kettőse mutatta be vendégeinknek a magyar zene életerejét és örömét. De a csodás nyár esti Veszprémet sem hagytuk énekszó nélkül, a nyitóműsor után szerenáddal vonultunk végig a belvároson. Hangulatos volt, a résztvevő kórusok azonnal összecsendültek, még körtáncba is fogtak!

Az esemény rendezője is más lett, a város anyagi, erkölcsi támogatásával, a Programiroda és a Hangvilla technikai hátterével a fesztivált teljes egészében Veszprém Város Vegyeskara Egyesülete szervezte, gondozta, éltette. Ez azt jelenti, hogy énekeseink, barátaink, családtagjaink személyes vendégükként várták a távolról érkező együtteseket, és ez a körülmény tesz egy szakmai találkozót igazán emberközelivé. A Hotel Magisterben lévő szállást és a Hangvilla éttermében történő étkezést kivéve minden pillanatban a kóruskísérők és szervezők gondoskodtak a vendégekről. És változott a fesztivál mérete, amennyiben a régebbi nyolc kórus helyett most csak négy vendégünk volt. Reményeink szerint ez nem marad mindig így, de úgy tűnik, háromévnyi szünet már elkoptatja a rendezvény hírét a gazdag nemzetközi kínálatban. Nem szólva arról, hogy a most hatalmas sikerrel lezajlott pécsi Europa Cantat is vonzotta a Magyarországra vágyókat. Hiányérzetünk ennek ellenére sem volt, a zenei programok kényelmesen belefértek az időbe, érdekes, színes muzsika szólt. Mert az nem változott, hogy a kórusok az élet örömeiről énekeltek, mindegyik a kultúrájának, adottságainak megfelelő magas színvonalon.

A legfiatalabbak Ukrajnából érkeztek, zeneiskolai énekkar a Lengyelország közelében fekvő Rivne városából. A Hóvirág Gyermekkórus nagyobbik része otthon maradt, mert csak kevesen tudták vállalni az utazás költségeit. De jönni akartak, tanulni, látni, a zenész kollégák beszélgetni, ismerkedni, mert nem lehet elfogadni azt, hogy háború van, és hallgatnak a múzsák! Nem hallgatnak, angyali hangon énekelnek a tavaszról, az új élet reményéről. Tavaszváró című gálaműsorukban több hangszerkíséretes kórusmű hangzott el, s a természetesen előadott táncos koreográfiák is végtelenül kedvessé tették a műsort. Karnagyuk, tanárnőjük, Galina Rjabokony mosolygós szigorral varázsolta ki a 8−12 éves gyerekekből az érett, szárnyaló hangot. Őket kényeztettük három napon át, ajándékot küldve az otthon maradottaknak, és vasárnap a Regina Mundi templom közössége gyűjtést is szervezett nekik.

golarits_ukranok

 
Az ukrán fiatalok fellépése is az éneklés öröméről szólt

Egészen más karaktert képviseltek a Siófoki Férfi Dalkör tagjai. Jövőre 140 éves (!) lesz a kórus, ápolva a magyar férfikari hagyományt, fenntartva a magas színvonalú dalos kultúrát. Lovrek Károly tüzes egyéniségű karnagy, nagy zenei igényességet vár el a „régóta fiatal” legényektől. Csak férfiasan! című műsorukban a magyar népi bordaltól a Carmina Burana pincejelenetéig s a Hegedűs a háztetőn bordaláig feszült a hangulat. Vastapsot kaptak.

Két napig buszoztak a hűvösből a hőségbe az észt testvérvárosunkból, Tartuból érkező egyetemi kórus tagjai. Az észt igazi dalos nemzet. A történelem összes viharában énekléssel tartották az anyanyelvet, a nemzeti kultúrát és az egészséges lelket. Ez a kórus a legrégebbiek közé tartozik, a tartui egyetemen 1905-ben alapította egy diák. Fehér éjszakák című gálaműsorukat talpig fehér ruhában, mezítláb, áttetsző finom hangzással kezdték. Majd felizzott a szív és a hang, szenvedélyes, mozgásokkal kiegészített, vokális színház műfajt idéző előadásban a híres Bohém rapszódiát hallhattuk. Küllike Joosing karnagynő egész egyénisége hordozta az észt kollégák híres tudását, kedvességét, szerénységét. A veszprémi közönség testvéri szeretettel, óriási ovációval fogadta a műsorukat.

golarits_észt_korus

 
Jelenet az észtek produkciójából

Negyedik vendégünk a szintén híres vokális kultúrájú Bulgáriából jött. Plovdiv egyetemének zeneművészeti karán tanulnak vagy már végeztek az énekesek, tehát igazi profik. Ez az első megszólaló akkordból kitűnt, s Vesela Geleva karnagynő apró, lényegi mozdulatai nyomán a kórusművek lélegzetelállító tisztasággal, finomsággal, de óriási belső erővel zendültek meg. A műsorukban egyházzenei különlegességeket énekeltek, a kórus nevét, a Gaudeamust (Örvendjünk) adták címül. Lehetett is örülni a hangzásnak, itt igazán érvényesült a Hangvilla csodálatos akusztikája. Az ember ilyen muzsika után legszívesebben becsukná a fülét, hogy a bejutott mennyei hangokat meg ne zavarják az utána érkező zajok…

Ezek után a veszprémieknek ismét fel volt adva a lecke, mert szavazni kellett a közönségdíjra. Ez a kedves részlete nem változott a fesztiválnak, s az sem, hogy minden hangverseny háziasszonya C. Szalai Ágnes volt, aki az előző tizenegy Vivace főszervezője, konferálója, lelke volt. Csak vele együtt éreztük igazán „vivacés” hangulatban magunkat!

A közönség szeretetét és dilemmáját egy különleges eset is jelzi: valaki a szavazólapját négyfelé vágta, s mindegyik kórusra leadta a voksát! Sokan voltunk így, azt érezve, hogy mindenkit másért lehet szeretni, mint egy összetartó családban. Végül a legtöbb szavazatot a Tartui Egyetemi Kórus kapta, valódi életigenlő műsoráért.

A Vivace legszebb percei most sem maradtak el. Ez a közös éneklés, amikor minden kórus nyelvén együtt eléneklünk valami szépet, kedveset, vicceset. A legmeghatóbb észt zenét már említettem, de volt tavaszi dal ukránul, Vendégnóta magyarul és vicces bolgár ének népzenei kísérettel 7/8-os ritmusban, ami a bolgárokon kívül senkinek sem könnyű! Énekeltünk a sok nyelven egyszerre is, a Good Evening kánonnal bizonyítva, hogy ha zene van, nincsenek nyelvi akadályok!

Vasárnap délelőtt Veszprém templomaiban lehetett hallgatni a vendégeket, a Regina Mundiban az ukrán gyerekeket, az evangélikus templomban a bolgár kamarakórust, a bazilikában az észt egyetemistákat.

Aztán mindnyájan útra keltek: a gyerekek a Balatonra, az észtek a horvát tengerpartra, a bolgárok pedig haza, dolgozni. Mi pedig várhatunk egy évet a következő Vivacéra, de legalább örömmel és életkedvvel felvértezve!

golarits_vivace_szerenád a városnak

Szerenád a városnak

szerző: Erdélyi Ágnes        fotó: Golarits Miklós

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.