Séd 2015. ősz: Koncert a repülők alatt

By | 2015-09-02

szerző: B. Kiss Mátyás                                     fotó: Rockstar Magazin

 

Vad Fruttik- és Esti Kornél-koncert a Budapest Parkban, 2015. június 27.

 

Nem tudom, létezik-e még valaki, aki ne ismerné a Vad Fruttik nevet. Az biztos, hogy mióta a várpalotai (később veszprémi) zenekar 2005-ben betört a köztudatba, sikerült bebiztosítani helyüket az ország legnépszerűbb együttesei között. Legutóbbi albumuk, a 2013-ban megjelent Darabok a Mahasz top 40-es listájának első helyére ugrott, és a 2014-es Fonogram-díjat is elnyerte Az év hazai alternatív vagy indie-rock albuma vagy hangfelvétele kategóriában.

 

Az idén tízéves együttes június 27-én adott fergeteges hangulatú koncertet a Budapest Parkban. Az előzenekar az Esti Kornél volt, akik tettek róla, hogy a közönség ízületei alaposan bemelegedjenek a Vad Fruttik-os ugrálás előtt.

A koncerteket közönségtalálkozó előzte meg, ahol a Vad Fruttik tagjai beszélgettek az együtt töltött tíz évről, és bemutatták A Bunkerrajzoló című könyvet. Az eseményen részt vett a kötet szerzője, Géczi János is. A könyv Likó Marcellről, a zenekar frontemberéről szól, de nem egyszerű életrajz, hanem egy élettörténet rekonstrukciója, emlékfoszlányokból, visszaemlékezésekből és beszélgetésekből kiindulva. Kettejük barátsága akkor kezdődött, amikor Géczi János (a hallgatók körében végzett népszerűségi felmérés alapján) meghívta Likó Marcit az Éjszakai Egyetem előadójának. Nem sokkal ezután már együtt dolgoztak a Vad Fruttik dalszövegein. Likó Marci általában kész dalokat visz el Géczi Jánosnak, elénekli őket, aztán hosszú órákon át tartó beszélgetések után javítják át a szöveget. A Bunkerrajzoló is hasonló együttműködés eredménye. Géczi János leginkább arra fókuszált, hogy megtisztítsa ezeket a történeteket, hogy a legkisebb torzítás vagy a legapróbb hazugság nélkül adja vissza őket.

A közönségtalálkozón az is kiderült, hogy a zenekar jelenleg új albumon dolgozik, egyelőre bőszen stúdióznak Balatonfűzfőn, amit az együttes tagjai közül ki szenvedésként, ki izgalmas munkaként él meg. Olykor egészen zavarba ejtő részletekre is fény derült, például hogy a zenekar tagjai a kedvenc vendéglőjükben csak menüt szeretnek fogyasztani, és hogy Fűzfőn található a világ legnagyobb WC-je.

Nem sokkal ezután az Esti Kornél nyitotta a bulit. A koncert elején mindjárt egy pörgősebb számot játszottak el, a közéleti témákat boncolgató Ez itt az országot. Ettől a daltól lendületet kapott az egész koncert. A közönség már a dalszövegből is meríthetett némi bátorságot, hiszen Bodor Áron elénekelte, hogy az igazi hazafi „minden körülmények között Petőfi Sándor”. Az emberek ekkor már kezdték teljesen megtölteni a nézőteret, a koncert végére csak nőtt a zsúfoltság. Még olyan helyeken is álltak  nézők, ahonnan a színpadot jóformán alig lehetett látni, így csak az óriáskivetítő képére hagyatkozhattak. A zenekar legújabb (júniusban közzétett) dalát, a borongós, szomorkás hangulatú Segítséget is eljátszotta. A hangulat akkor pörgött fel igazán, amikor belekezdtek eddigi legnagyobb slágerükbe, a Mit akarsz látni című dalba. Ekkor kezdtek igazán ugrándozni az első sorok, aztán a refrén közben az egész nézőtér bekapcsolódott a hullámzásba. Bodor Áron frontemberként nagyon keményen megdolgozott azért, hogy ilyen jó legyen a hangulat. Annál is inkább, mert nemcsak az énekre kellett figyelnie, közben szintetizátoron is játszott. A koncert utolsó előtti dala a Rohadt eső volt, aztán zárásként megint egy régi sláger, a Boldogság, te kurva következett. Ezután elköszöntek a közönségtől, de búcsúzásképp – noha nem szokásuk az ilyesmi – készítettek egy szelfit a rengeteg nézővel.

A közönség előtt álló fényképezkedés egyébként irodalmi körökben is rendkívül divatos, Oravecz Nóra például tökélyre fejlesztette ezt a műfajt vidéki előadókörútjai során, de az Aegon-díj átvételekor Péterfy Gergely is lőtt egy igazán vidám fényképet. A koncerten is rendkívül sok fotó készült, a VIP-szektorban helyet foglaló nézők például alig bírták a kísértést, hogy ne készítsenek gyorsan legalább egy szelfit magukról. A szívük mélyén valószínűleg ők is tudták, hogy annyira menők, mint Péterfy Gergely, sosem lehetnek, de azért így is jól érezték magukat. A koncertek titkos főszereplői a fényképezős mobil mellett a repülőgépek voltak. Már a közönségtalálkozó alatt legalább tízszer repültek el a Budapest Park fölött mindenféle gépek, mintegy megelőlegezve a Red Bull Air Race légi mutatványait. Nem tudtam pontosan megszámolni őket, de annyi biztos, hogy kétfedelű gép sokszor, helikopter csak egyszer repült el fölöttünk, viszont a spontán légi bemutatóhoz egy gólya is csatlakozott.

Az este igazi fénypontját azonban  a Vad Fruttik jelentette. Ekkorra már besötétedett annyira, hogy a reflektorok teljes erővel ragyogjanak. A koncert egyik legfontosabb hatáskeltő eleme az aprólékosan kidolgozott látványvilág volt, nem véletlenül küldtek egy dalt külön a fővilágosítónak, aki milliméteres pontossággal tervezte meg az egész koncertet. Géczi János – akinek szintén ajánlottak egy dalt –  a közönségtalálkozón elmondta, hogy számára egy Vad Fruttik-fellépés kortárs összművészeti alkotást jelent, ez a megfogalmazás erre a koncertre is mindenképpen vonatkoztatható. A színpadképnek természetesen Likó Marci csillogós fellépőruhája is része volt, ami garantáltan magára vonzotta az összes női rajongó szemét.

Minden Vad Fruttik-koncerten az a kedvenc részem, amikor a halhatatlan klasszikust, a  Sárga zsigulit játsszák. Szerencsére most sem maradt ki ez az élmény, bár az eredeti felvételhez képest kicsit áthangszerelt változatban adták elő. Likó Marci egyenesen dadaista remekműként konferálta fel a dalt – és ha belegondolunk, nem is alaptalanul. Várpalotaiként azért kissé fájlaltam, hogy a „Zajlik az élet, szeretlek anyukám” sor helyett nem a „Zajlik az élet nálunk Várpalotán” változatot adták elő (ahogy például 2014-es Várpalotai napokon tették). A koncert tracklistje  változatos volt, a legutóbbi album dalai mellett természetesen a régi slágerek is helyet kaptak, ahogy az egy születésnapi koncerthez illik. Sőt, a neten még a közönséget is megszavaztatták, hogy milyen dalokat szeretnének hallani. Sor került például a Nekem senkim sincsenre is. A Vad Fruttik legzseniálisabb tulajdonsága az, ahogy a szomorkás, depresszióba hajló hangulatokat tudják vegyíteni az egyedülálló, őszinte, kamaszos lelkesedéssel, valami tiszta életörömmel. Ezen az estén is előjött ez az életöröm, méghozzá akkor, amikor a Boroskólát játszották. Kitalálták, hogy megénekeltetik a közönséget, és a refrénhez hozzáéneklik Korda Györgyék legendás Mamma Maria című dalát. A koncert másik csúcspontja az volt, amikor zárásként elővették eddigi legsikeresebb dalukat, a Lehetek én is-t, és a közönség közé hatalmas strandlabdákat engedtek. A hatás természetesen most sem maradt el.

„Ez a koncert más, mint a többi” – hirdette a koncertet beharangozó szöveg. Összegzésként annyit valóban elmondhatunk, hogy ez a koncert mindenképpen különleges volt.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.