Séd 2015. ősz: Nyár, ünnep, játékok

By | 2015-08-26

szerző: Ladányi István                                 fotó: Gáspár Gábor

VeszprémFest, 2015. július 15–18.

A 2004-ben, Veszprémi Ünnepi Játékok néven indult fesztivál, az első évek ünnepi jellegét őrizve ugyan, fokozatosan bővítette programját. Az exkluzív nagyszínpadi koncertek mellett évek óta szerveződnek az ingyenesen látogatható Rozé-, Rizling- és Jazznapok színvonalas zenei programjai, a Jezsuita templom a korábbi években is kínált kisebb közönségre számító, ugyanakkor színvonalas jazz-, népzenei vagy más, populáris zenei műfajú programokat. Az egész rendezvénysorozat pedig természetszerűleg átmozgatja a vár, a városközpont, a vendéglátóhelyek, a nyári kulturális kínálatban érdekelt intézmények életét.

Idén mintha a korábbiaknál is jobban magára talált volna a reklámhadjáratban prémium kategóriásnak nevezett fesztivál. Persze tévedés lenne azt gondolni, hogy egy fesztiválnak van minden tekintetben és tartósan tökéletes formája. Évről évre ki kell találni, vinni tovább azt, ami sikeres, vagy amihez a szervezők ragaszkodnak, amit sajátjuknak tudnak, és újítani, okosan vagy bátran, ahogy a rendezvény megköveteli. A Veszprémfest megfontolt változtatásokkal újul meg évről évre. A mostani irány, vagyis a programok mérsékelt bővítése jónak látszik. A Nagyszínpadon fellépő Roger Hodgson, a Kool &  the Gang, Dee Dee Bridgewater / Irvin Mayfield Jr. és a New Orleans Jazz Orchestra, valamint Emeli Sandé mellett a FestGarden jazzkoncertjei, a Rozé-, Rizling- és Jazznapok változatos zenei kínálata, a Dubniczay-palota kiállítása és koncertjei, a FestPresszó két lazább koncertje és különböző helyszíneken rendezett After Partyk szerepeltek a kínálatban, nem beszélve a fesztiválhétvégére időzített Bernar Venet-kiállítás megnyitásáról. Örülök, hogy a zene mellett megjelentek a társművészetek, így képzőművészeti kiállítás a Dubniczay-palotában, igaz, mintha nem „saját jogán”, hanem a három alkotó, ef.Zámbó István, feLugossy László, Wahorn András egykori A. E. Bizottság-os zenei múltja révén. Sajnálatos, bár nyilván átgondolt szervezői döntés, hogy a komolyzene végleg eltűnni látszik az arculatból. A Veszprémfestet követő Utcazene-fesztivál és az idén indult Auer Hegedűfesztivál pedig nyilván mindegyik esetében a profil tisztább, markánsabb kialakításához vezet.

Az Ányos Pál emlékét őrző márványtábla alatti modern vonalvezetésű fémpadon ülök, a Szentháromság tér barokk ambientusában, jóval Dee Dee Bridgewater koncertjének kezdése előtt. Sokan érkeznek hasonlóan korán, hagyva időt a sétára a várban, nézelődésre a várfokról. Érdeklődve állnak meg Ányos márványtáblája előtt is, aztán továbblépnek. Egyikük nevetve mondja, hogy előszörre anyósnak olvasta az Egy boldogtalannak panaszai a halavány holdnál költőjének nevét. Ányos 1756-ban született Székesfehérváron, és 1784-ben halt meg Veszprémben. Halálakor a Szentháromság tér ma látható épületeinek zöme már állt. 1750-ben állították a Szentháromság-szobrot, 1763-ban épült az érseki palota, 1751-ben a Dubniczay-ház, 1730-ban a ferences templom, de a piaristák például 1711-ben kezdték meg tevékenységüket a veszprémi várban, hogy Dee Dee Bridgewaternél maradjunk – néhány évvel New Orleans megalapítását megelőzően. 1769-ben kezdődtek, 1778-ban fejeződtek be a pillanatnyilag épp üresen álló piarista rendház és gimnázium építési munkálatai. Ez előtt áll a fesztivál beléptetőrendszere, a koncertek előtt egy órával már sűrűsödő sorokban várakozó tömeggel. The times they are a-changin', énekelte Bob Dylan 1964-ben (de 1962-ben elénekelte például a House Of The Risin' Sunt is). A VeszprémFest egyik jó példája annak, hogyan kell megélni a változó időket, hogyan lehet újszerűen, ugyanakkor méltó tartalmakkal élettel megtölteni a műemléki környezetet. Feltehetjük ugyan a kérdést, hogy mit szólna Ányos Pál mindehhez, ha szóhoz jutna valamiképpen, de a kérdés nemcsak felesleges, hanem értelmetlen is. Dee Dee Bridgewater az érseki palotában már beénekelte a hangját, a palota előtti színpadon pedig minden készen várja a New Orleans Jazz Orchestrát.

Az Ányos-tábla alatti fémrácsos pad kényelmesebb, mint gondoltam, de a koncertkezdésre azért beállok a közönség mögé, és aztán maradok is, tulajdonképpen végig mozgásban tart a fáradhatatlan énekesnő és az őt és Irvin Mayfieldet végig megtámasztó kiváló zenekar. Tagjai láthatóan egyéniségek, amit a négy trombitás kellő iróniával koreografált zenei vetélkedése vagy a fúvósok közül kiváló és Dee Dee Bridgewaterrel duettet éneklő muzsikus nagyszerűen láttat. Az egyes számok koreográfiája, benne a rögtönzés, a helyhez-időhöz igazított reakciók lehetőségével ünnepivé teszik a helyszínt, a helyszín pedig ünnepivé teszi az előadást. A koncert végén jön Louis Armstrong What a Wonderful Worldje, teljesen más és legalább annyira hiteles előadásban, majd Dee Dee Bridgewater a tollas napernyőjével karneváli felvonulást kezdeményez, és a mozdítható hangszereken muzsikáló zenészek követik a közönség sorai között masírozó énekesnőt. Már nem emlékszem, hogy előbb-e vagy később, de felcsendül a There is a house in New Orleans… kezdetű mondat is, hitelesen, érvényesen, noha pillanatunkat és a helyet világok választják el az énekben megidézettektől.

Más módokon ugyan, de hasonlóan izgalmas a többi fellépő vendég jelenléte is, önmagában a koncertek élménye, de a több ezer ember együttléte és a mi tereinkben való találkozás is, ahogy a Szentháromság tér vagy a vár alatti História Kert átminősül, a történelem kulisszáiból rendezvényháttér, színpad és backstage lesz, és a várbéli webkamera évközben nagyjából mindig ugyanarra a látványra frissülő linkjét újra érdemes megosztani a Facebookon.

A Mészáros Zoltán által megálmodott és évek óta sikeresen megvalósított fesztivál néhány nyári napig tart, de a város tartós értéke lett. A Művészetek Háza programjai, a várfoki épületekben lévő néhány egyetemi tanszék és az egyházi tartalmak mellett az ilyen programok teszik történelmi emlékből élő, történelmi üzenetével tényleg hatni tudó hellyé a várat. Ha még a megyei levéltár és a korábbi iskola által évekkel ezelőtt kiürített piarista komplexumba is újra beköltözhetnének a tudományok és a művészetek, értékei megőrzése mellett tartósan megfiatalodhatna a vár, megerősítést nyernének az egykor a várhegyre építkezők szándékai.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.