Séd 2015. ősz: Szemezgetés Az Utas és Holdvilág Antikvárium irodalmi estjeiből

By | 2015-07-14
Megyek utánad
(2015. március 2.)

Grecsó Krisztián legújabb, Megyek utánad című regényét rögtön a megjelenés után elolvastam. Mivel az író napjainkban az irodalom különösen népszerű alakjává vált, érdekelt, művei vajon miért hatnak ilyen nagy mértékben az olvasókra. Az új regény megismerése után azonban azt éreztem, nálam elmaradt a hatás…

letöltés (3)

Hogyan lehet gondolkodni, ha szép lányok jönnek?” Egy ilyen kérdés után úgy gondoltam, jobb, ha elfelejtem a könyv magas irodalmi műként való olvasását, de azért fülledt, nyári délutánjaimat elütöttem vele. A regény könnyen adta magát, befogadható volt, viszont túl leegyszerűsített fejlődéstörténetnek gondoltam a fiatalkori szerelmeken keresztül végigvezetett életutat, a személyes és kizárólag az elbeszélőt érintő eseményeket. Nekem, olvasónak nem mondott mindez semmit, nem késztetett gondolkodásra. Egészen mostanáig…

Úgy alakult ugyanis, hogy Grecsó Krisztián márciusban az Utas és Holdvilág Antikváriumban könyvbemutatót tartott. Bár az esemény alapvetően az író említett regényének bemutatójaként lett beharangozva, Brassai Zoltán irodalmár, Grecsó Krisztián beszélgetőtársa ennél jóval több irányba terelte a diskurzus fonalát.

Elsőként a mai magyar irodalom sajátosságai kerültek terítékre: Grecsó Krisztián szerint nehezen ragadható meg a szépirodalom mibenléte. Az író szavaival élve, manapság az „érzékek prózájához” lehetne leginkább hasonlítani a műalkotásokat. Valamiféle egyperceshez hasonló, bár nem csattanóval, hanem rokokó jelleggel végződő írás jellemzi ezeket a kortárs szövegeket. Grecsó kiemelte az alkalmi költészet fontosságát is, melynek alakulását, fejlődését ő maga is követi, ezen belül pedig külön figyelmet szentel a napjainkban szintén nagyon népszerű slam poetry műfajnak. „Egész jó, ahogy ebben a műfajban kitalálják a tutit” – fogalmazott.

A közéleti témák, illetve a „ki vagyok én?” kérdése tulajdonképpen Grecsó Krisztián írásait is áthatja, igaz, hogy ez a kettő nála alig érintkezik. „Konfliktuskerülő alkat vagyok” – árulta el az író, mielőtt még rátért volna az Élet és Irodalomban megjelenő tévékritikáira, amelyekről minden elmondható, csak éppen az nem, hogy balhémentes. Az itt olvasható rövid esszék ugyanis – legtöbbször a politikai publicisztika határát súrolva – igencsak kemény hangot ütnek meg.

Grecsó Krisztián szépírói munkásságában ezzel szemben a népi hagyomány elemeiből épít. A Szegvárról származó író úgy érzi, felelősséggel tartozik azért, amit otthonról hozott. Persze az, hogy saját családjáról, az őt valaha körülvevő közeli rokonokról és ismerősökről ír, nem feltétlenül jelenti azt, hogy amit róluk megfogalmaz, nekik is szólna. „Az írás gesztusa örökös árulás” – vallotta az író, ugyanakkor ez által tud olyan teret és világot is teremteni, melyet nem kell feltétlenül értenie ahhoz, hogy annak alárendelje magát. Egyfajta védekezési mechanizmusként funkcionál mindez, „bennszülött és etnográfusi nézőponttal egyszerre szemlélek” – fogalmazott Grecsó Krisztián.

Úgy tűnik, Grecsó azokat a világokat szereti bejárni, amelyeket jól ismer, Mellettem elférsz című regényébe például nagyanyja önéletírásait is beleszőtte, miután azokban felfedezte a „hétköznapi mikrovalóságok finomságait”. Szerinte egy történetet csak úgy lehet megalkotni, ha el tudjuk hinni róla, hogy igaz. Igaz, amit valakikről másoknak elmesélünk, igaz, mert rólunk szól. Számára mindig egy olyan élmény a kiindulópont, amely egy adott dologhoz a legintenzívebben köti. A különböző helyszínek és az ezekben megragadt tárgyak által így belakhatóvá teszi a még kitöltetlen tereket is. Az elbeszélő hol naiv gyermeki nézőpontból, hol a fiatal felnőtt szemével tekint körbe, szerelmi történetein, gyerekkori emlékein keresztül ír életből irodalmat. „Elég egy pöttyös garbó ahhoz, hogy történetet írjak” – hozta fel példának az író.

Megyek utánad című regény valójában nem is a tipikus férfiegó működését mutatja be, hanem azokról a nőkről szól, akik felsebezték, akik megtanították őt érezni. A szerelmi csalódások okozta törések nélkül ugyanis nem fejlődött volna ki az az én, aki a regény végére megszületett. Ehhez a megteremtődéshez kellett az elbeszélőnek újra és újra bejárnia az utat, amelyen már egyszer elindult. Meg kellett értenie, hogy honnan hova tartott, vagy ha úgy tetszik, kik után ment, mire eljutott oda, ahova mindig is tartani akart.

 

Eresszai észrevételek
(2015. március 3.)

Alig csengett le Grecsó Krisztián estje, másnap újabb esemény következett, ahol Ladányi István Eresszai észrevételek című könyvéről volt szó. Míg a fent említett Megyek utánad bemutatója inkább a szórakoztatás felé hajló irodalom kedvelőinek programja lehetett, addig az Eresszai észrevételekről való beszélgetés az „irodalomértő” szakma számára bizonyult érdekesnek.

letöltés (4)

Ladányi István Józsa Mártával folytatott beszélgetése során a közönség betekintést nyerhetett a vajdasági irodalom egy-egy jelentős mozzanatába. Az est során egyfajta áttekintést, összefoglalót kaphattunk a könyvvel kapcsolatban, így az is érthette, mit akar közölni az Eresszai észrevételek, akinek előtte kevésbé volt ismerős ez a kötet, ráadásul a személyes visszaemlékezések, élmények, kötődések szóba kerülése is izgalmassá tették a könyvbemutatót. Józsa Márta alaposan igyekezett kivesézni minden lényeges mozzanatot Ladányi István tanulmányokból és esszékből álló kötetével kapcsolatban: délszláv írók alkotásai, fordítás, fordíthatóság kérdésköre, kultúrák közti átjárások és mindazok a tapasztalatok, melyek egyfajta lenyomatként szintén meghatározták a szerző írásait.

Ladányi a regionális kutatások szakértőjeként fontosnak látja, hogy az egyetemes magyar irodalomból kiemelje a határon túli magyar irodalmak sajátos, közösségi vonatkozásait, hogy azt a különböző művelődési keretek között vizsgálja. Felmutatja azt a hiányt, ami az elhallgatás, a kimondatlan dolgok nemlétét jelzi, miközben az a célja, hogy a veszteség nyelvén túl megragadhatóvá tegye azoknak az élettapasztalatoknak és olvasói közegeknek a jelenlétét, amely az egyetemes irodalom szemüvegén keresztül nézve nem mindig releváns.

Vannak „különc” szerzők, kiket olykor nehéz olvasni. Ladányi István tanulmány- és esszégyűjteménye abban is segít, hogy például Tolnai Ottót vagy Krasznahorkai Lászlót el tudjuk helyezni egy olyan posztmodern szövegtérben, ami talán első olvasásra a maga radikális beszédmódjával idegennek tűnhet. Az Eresszai észrevételek szerzője hiányolja az ezen szerzők felé fordított kellő figyelmet, hiányolja a fordításokat, hiszen „a szövegek sokkal többet tudnak átvinni fordítás által és kultúránként változva más tapasztalati világra nyitnak rá, arról nem is beszélve, hogy a több nyelvben való otthonlét meghatározza a saját nyelvünkhöz való viszonyt is” – tudtuk meg.

 

Kitömött barbár
(2015. március 19.)

Ahhoz képest, hogy Péterfy Gergely Kitömött barbár című regényét 2014-ben az év könyvének kiáltották ki, alig volt néhány érdeklődő az író veszprémi bemutatóján. Talán ha nem az egyetemi Magyar Napok első eseményeivel egy időben szervezik, többen is kíváncsiak lettek volna a szerzőre. Szerencsére az érdektelenség nem törte meg az írót, jókedvűen vágtunk bele az Aegon-díjnyertes mű szövegvilágának boncolgatásába, a jó regény megírásához szükséges fortélyok kinyilatkoztatásába.

letöltés (5)

Péterfy Gergely szerint a jó regényalap egyedül a megértésen áll vagy bukik. Az eposzokat, ezeken belül pedig az Odüsszeia történetét kifejezetten azért szereti, mert éppen az elmesélés során értjük meg a világot. A szerző szavaival élve, hogy milyen, amikor „a létezés elkerülhetetlen másságával találkozunk.”

A jó történet következő hozzávalója egy jó fordulat, Péterfy szerint ez lenne minden mese legbensőbb rugója. Ide tartoznak az előre nem ismert kanyarok, mindazok az utak, amiktől megváltozik a szereplő. Egy hatásos fordulópont mindig kulcs a sikerhez, ha mással nem is, de ezzel az átalakulással mindenképpen kiteljesedhet készülő regényünk. „Kezdetektől fogva az a mániám, hogy határozott szerkezeteket építek. Struktúrakattantságaim vannak” – szögezte le az író. Elmondása szerint sok olyan írást olvasott, melyek rafinált struktúrájúak. Ezeket az általában régies szövegeket építi be Péterfy a saját alkotásaiba, méghozzá oly módon, hogy az kellő hatást érjen el, hogy a lehető leghatásosabban tudja az olvasó szívét jobbra-balra csavargatni. Célja, hogy minél több ember be tudja fogadni.

„Márqueztől tanultam, fontos, hogy az olvasó színt lásson és szagoljon. Hogy érezze a hőt és a tapintásokat. Hogy hintsem a port, amitől aztán úgy elzsongul az olvasó, hogy végül jobban elhiszi a szöveget. Hogy szórakozzon rajta a vájtfülű olvasó, de ugyanúgy a nem vájtfülű olvasóknak is érdekes legyen” – érvelt Péterfy, és az az érzésem, hogy mi el is hisszük neki, hogy tud. Lehet, hogy éppen a marketingstratégia miatt, azért mert megmondták nekünk előre, hogy ez lesz az év könyve, vagy azért, mert tényleg hatásos, amit ír. Ezt mindenki döntse el maga.

Éltető Erzsébet

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.