Tiszatáj, 2014/8.

By | 2014-08-26

Színes lepkeszárnyakon. A Tiszatáj folyóirat augusztusi száma izgalmasra sikeredett. Nem tematikus szám, de az írások mégis jól elkülöníthetők, s egy-egy téma köré csoportosulnak.        

Az első ilyen lehetséges csomópont lehet a mélység és rétegzettség. A nyitó írás, Szabó Marcell verse, A neurózis előtti már fel is villantja ezt a problémát: „A neurózis utáni beszéd ellenben védtelen önmaga csábításával szemben, / semmi lelkülethez nem lehet köze, ha felismeri, egy zsákutca foglya, / amely elmondhatatlanul tágas”. Valahonnan lentről kerülnek felszínre a dolgok, s válnak elmondhatóvá. Dobai Bálint verse a sötétbe hív, Jan Wagner költeményében sötét csoportokkal találkozunk, Daniel Falbnál pedig a testbe nyúlunk…Papp-Für János műveiben az anya és az apa árnyékában készül az éjszaka. A nyitó írások között találjuk Krusovszky Dénes művét (Ramszesz szeme), amelyben a zavartságról, a látszatról, a művészlét fájdalmáról s a művészet köré épülő felszínes kapcsolatokról lehulló lepel teszi lehetővé ennek az „állapotnak” a megértését: „hirtelen elkezdtem érteni”.

Dunajcsik Mátyás Balbec Beach című művéről Sörös Erzsébet Borbála kritikáját olvashatjuk, amelyből kiderül, hogy a szöveg idézethálójában a befogadónak szintén mélyre kell alászállnia, Sirokai Mátyás művében (Lukács Barbara: Beavatás a beatben), A beat tanúinak könyvében ugyancsak ez a probléma szólal meg: a nyelvben teremtett világok, az utazás, a határátlépés, a szent és a profán közötti ingadozás tartja össze a szöveg mélyrétegeit.

A második tematikus részként a jelenre kiható múlt határozható meg: Sirokai Mátyás A káprázatbeliekhez című művében a Földön hagyott világba való visszatérés vágya szólal meg. A Megváltó eljött, de a régi, otthagyott Föld új növény- és állatvilágot hozott létre, ami újra idecsábítja az embert. Bene Zoltán az idők fennköltségét hirdeti, Hunyadi nehéz lépteinek visszhangja hallatszik a Szent Dömötör székesegyházban. A szereplők közvetített jelenéből még nem ismeretes a jövő, ami pedig nekünk már régmúlt, még hátravannak a kemény küzdelmek, a várnai csata, a nándorfehérvári diadal. Így ebben a rövid novellában a dicső jelen rögzítődik egy pillanatra… Bátyi Zoltán Szőlő jó lesz halál előtt? című műve egy hóhérral történő beszélgetést jelenít meg, és a múltbeli kivégzés folyamatát s egyáltalán az emberi lényt világítja át. A múlt-problematika körül forog még Kovács Flóra levelezése Balla Zsófia költővel, aki őszintén beszél vallásról, művészetről, zenéről, irodalomról, s figyelmeztet arra: a múlttal szembe kell nézni.

Külön csoportba kerülhetnek azok az elemzések, amelyek perifériára szorult problémákat helyeznek előtérbe. Így beszélhetünk Thomas Bremer írásáról, aki az irodalom materialitásának problémájáról szól, s annak fontosságáról. Ehhez szorosan kapcsolódik Hernádi Mária kritikája Varga Emőke könyvéről, aki a könyvillusztrációt helyezi vizsgálat alá. Mórocz Gábor Gozsdu Elek Egy falusi mizantróp című novellájával foglalkozik, s ezen keresztül tárja fel, hogy milyen eszmeáramlat hatott Gozsdura. A korszak identitásproblémákkal küszködő embere a szociáldarwinizmusba, a tudományba menekülhetett vagy maga mögött hagyva a külső körülményeket, az esztétikai létmódot választhatta, a művészet védő szárnyai alatt létezhetett. A Móra-filológia kérdéseivel foglalkozik Lengyel András, aki több kérdést is felvet: Móra irodalomtörténeti helyére kérdez rá, illetve az életmű belső problémáira is ráirányítja a figyelmet. Sághy Miklós Huszárik Zoltán Szindbádját vizsgálja, amely kilóg a 60-as évek meghatározó mozgóképi alkotásainak sorából. Kritikákat olvashatunk még György Péter Állatkert Kolozsváron Képzelt Erdély című művéről és Borbély Szilárd regényéről is.

A gyerekirodalmi „blokkban” Lovász Andrea szól Szepesi Attila művéről, Luchmann Zsuzsanna pedig a Cerka Tinka és a szürke Lord című könyvről ír.

A címlapon és az egyes írásoknál Hantai Simon művei tűnnek fel, a festő képei a Ludwig Múzeumban tekinthetők meg. Deák Csillag így ír a művészről: „Hányszor halljuk a kifejezést, a művész bontogatja szárnyait. Hantai nem csak bontogatja, hanem szárnyal. Művész és műve eggyé válnak.” Kölüs Lajos pedig Hantai egyszerűségét emeli ki, az anyaghoz való közelségét, a színes világot, amelyben mégis a fehér dominál.

Utolsó témaként említhető a búcsú, amely a folyóiratban két helyen kap szerepet. Az egyik Jordi Gimeno katalán lektor önmagával évődő, „kötözködő” elköszönése a szegedi egyetemtől. Az utolsó írás Pataki Ferencé, aki Szuromi Páltól, a Tiszatáj Alapítvány kurátorától, művészeti írótól, baráttól búcsúzik.

Tokos Bianka

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.