Alföld 2014/6

By | 2014-07-16

Az Alföld júniusi számát Kádár János Miklós rajzai illusztrálják. Az egyszerű, letisztult, absztrakt vonalak szinte gyermekrajzokat idéznek, ami az alkotó festészetében még erőteljesebben megjelenik. A pár vonallal szinte csak felskiccelt, elsőre vázlatszerűnek tűnő alkotás egésznek hat, amit festészetében az erőteljes színhasználat még inkább kiemel. A stilizált háttér színében és kidolgozottságában is kontrasztban áll az előtérben elhelyezkedő alakokkal, ez dinamikussá teszi a képet.

A szépirodalmi rovat a megemlékezés, emlékállítás lehetőségeit veszi számba. A kezdés erős, Kántor Péter verse több évfordulónak is emléket állít. A magyar holokauszt-emlékév mellett a versben megemlített Majdanek haláltábort 1944. július 22-én érte el a Vörös Hadsereg. A megemlékezés áldozati szemszögből történik, a hosszú, gépies menetelés a kavicsos úton a deportáltak útját járja újra. Csukás István verse oldja fel ezt a hangulatot az emlékállítás új dimenzióba helyezésével édesapja és egy darázs kapcsán: „A darázs nem tudom mennyi, s nem is / tudom meg, mivel agyoncsapták, / egy púp maradt utána, szinte / semmi, mert az is lelohad, / meg talán ez a vers, illetve a ráeső / rész, de ezzel sem mondtam sokat.” Grendel Lajos Mintha szabadságon lennénk című novellája Csehszlovákia megszállását meséli el, azonban az elbeszélői pozíció és emiatt maga az esemény is kettős. Egy magyar származású, az adott országban kisebbségnek számító fiú kezdetben felszabadításként éli meg a megszállók jövetelét, a magyar katonák neki szabadságot jelentenek. A kezdeti kíváncsiság és öröm („Mert ilyenkor megáll az idő, megszűnik a munka, csak úgy járkál az ember összevissza, mintha szabadságon lenne”) azonban hamar dühvé, sőt gyűlöletté alakul: „Ráadásul nem is azért jöttek be a magyarok, hogy felszabadítsák őt. […] Először azt hitte, rosszul hall. Kérdeztem, minek jöttek?  Ő csak csóválta a fejét. – Maga honnan tud magyarul? – Minden második ember magyar a városban. Ő csak csóválta a fejét, sehogy sem fért a fejébe a dolog, még az is lehet, hogy kémnek nézett. Mindenesetre gyanús lettem neki. […] Nem mondom, hogy inamba szállt a bátorságom, de azért jobbnak láttam, ha lelépek. A büszkeség tette… Erősen gyűlöltem a katonát. Legalább két vagy három napig.” Tóth Krisztina novellájában az emlékezés elutasítása, tudatos kitörlése és megakadályozása a központi motívum. A férje által elhagyott nő minden, a férfira emlékeztető tárgytól megszabadul, sőt saját magát is igyekszik megváltoztatni, erre azonban nem képes. A kinyithatatlannak kikiáltott levelesláda a múlt őrzője lesz. Fontos szerepet kap a takarítási kényszer is, ez is kísérlet a múlt és az önbecsülés tisztára sikálására, fertőtlenítésére. Ayhan Gökhan két verse a jelenbe átfolyó múlt érzését jeleníti meg, hangulatokkal, a mindennapi, körkörösen ismétlődő rutinon keresztül: „Most tehetetlenül állok, délután négy óra, kávét / kéne innom, s a sávmentést gyakorolnom. […] Főzök / mosogatok, levegőzök.” Orcsik Roland verseiben szintén a megragadott pillanat, a hangulat állítja középpontba az emlékezést és az emlékezés tereit. A pusztában ragadt pingvinekhez hasonló temető, valamint a folyóba lőtt áldozatok és a kőre írt szerelmesek neve egyaránt erős kontrasztot képez, ugyanakkor nem életidegen. Az áldozatok és a szerelmesek neve azt az érzetet kelti, miszerint nem tud ismeretlenekre emlékezni, ezért a múlt megismerhetetlen, helyébe a jelen lép. „…Egyik sem ismerős. / A szerelmeseké sem / a telefirkált betonfalon. Néhányból csak fakó betű maradt. / Elővettem a filcet, / kettőnkkel pótoltam / a hiányzókat. / A folyóra néztem: / a lassú hullámok áthúzták / egymás sorait.” Csobánka Zsuzsa prózájában csak az emlék marad meg, a test hiányzik. A testvér halálát és hiányát az elbeszélő csak tárgyakon, bábukon keresztül képes megélni és tudatosítani. Aztán váltás történik, az eddig elmesélt történet is csak megörökített emlékké válik, képpé, amit más szemlél. A templomban már a saját munkájával foglalkozik az új elbeszélő: „A mauzóleum egy kérdés marad: vajon állítok-e valaha ekkora emléket Gorannak, a szüleimnek, vagy bárkinek, akit szerettem, és mondd, Szent Péter, van-e szeretet mindenkiben, és ha nincs, hol van, miben bujkál.”. Halász Margit Dinnye című novellája egy nap rekonstruálását mutatja be, a monológ a dinnyevásárlás aktusát emeli ki a nap fő pontjaként, és a napi élményéhez kapcsolódó asszociációkat meséli el fürdőtárásnak. A múlt és a jelen párhuzamba állítása folyamatos, a dinnye íze vagy a család hangulata mindig saját hangulatokat, érzelmeket hoz a felszínre. Turczi István Keleti portál című verse Niobe mítoszát meséli el egy hír kapcsán, miszerint feltártak egy Niobét és gyermekeit ábrázoló szoborcsoportot. Kiemeli, hogy ezek a szobrok ihlették meg Ovidiust is. Az emlékezés egy sajátos formája, az intertextualitás szerves részét képezi a szövegnek, Ovidius Átváltozások című szövege válik Turczi István szövegének kiemelt részévé, ami a szedésben is megmutatkozik.

A műhely rovatban folytatódik Arany Zsuzsanna Kosztolányi Dezső élete című tanulmányának közlése, amelyben a pesti kávéházak fontos szerepével foglalkozik a szerző. A tőle megszokott alapossággal közli információit a kor művészeti életét nagyban befolyásoló és előremozdító intézményekről, valamit ezeknek Kosztolányi életében betöltött szerepéről.  Tőzsér Árpád 2005-ös naplójegyzetei Hiénakacagás címmel jelennek meg, szintén folytatásokban. A lejegyzett, megőrzött gondolatok a költészet körül forognak, minden élethelyzetét ez járja át: „Nekem is új szemüvegem van, s boldogan, felszabadultan nevetek magamon, hogy nem tudom eldönteni: Szabó Lőrinc versén vagy az új szemüvegemen keresztül látom egyszeriben ilyen »igaznak, keménynek és érthetőnek« a világot?” A rovatban A. Gergely András Idők, szembesülések, zsarnokságok című időértelmezése, valamint Sebestyén Attila A szellem mint az üzleti élet innovátora tanulmánya olvasható még Peter Drucker és a művészetmenedzsment kapcsán.

A tanulmány rovat két szöveget közöl: Bengi László A sebész, valamint az Istenítélet című novellákat alapul véve vizsgálja Csáth és Kosztolányi korai művészetfogalmát, Balogh Gergő pedig Esti Kornél alakját értelmezi újra Kosztolányi líráján, elsősorban a Számadás cikluson keresztül.

A szemle rovatban az átlagosnál több kritikát közöl a jelenlegi szám, Tandori Dezső Szellem és félálom (Jánosa Eszter), Zalán Tibor Holdfénytől megvakult kutya (Bedecs László), Fenyvesi Orsolya Tükrök állatai (Gesztelyi Hermina), Kemenes Géfin László Fehérlófia nyomában (Mechiat Zina), Nyerges András Háztűznéző (Farkas Zsuzsanna), Boka László Egyszólamú kánon? (Balázs Imre József), valamint Fekete Károly A Heidelbergi Káté magyarázata (Varga Lajos Márton) című kötetéről olvashatunk.

Győrfi Anna

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.