Műút 2014045

By | 2014-07-07

2014045. Ha valaki kezébe veszi a Műút folyóirat legújabb számát, színes, egymásba kapó cikornyákat lát, azokon pedig a folyóirat szövegeiből montázsolt pár soros verset. A folyóirat belső terében több, a borítóhoz hasonló kép, Uglár Csaba alkotásai. A festmények cikornyái betűvé akarnak válni. Vagy fordítva, a betűk akarnak cikornyává válni. Nem tudom, mindenesetre a szövegek izgalmas térbe kerülnek. Uglár képei látszólagos rendszer nélküli rendszerek, egyszerre organikusak és digitálisak, és ezen két szó minden önellentmondását magukon hordozzák. (Fenyvesi Áron: Tenyésztett enyészet)

31. oldal: Uglár Csaba – Rejtett karakter: egy betűkből kirakott ember alakja tűnik elő a betűsorok közül. Betűsorok tűnnek elő egy betűkből kirakott ember alakjából. Körvonalazódik a probléma. Változás van. A sorok közé vetett ember megakadályozza a posztmodern textus (utáni, melletti, alatti, feletti, közötti) textus univerzumát. Most újra itt a szerző. Kezdeni kell vele valamit. A kortárs irodalomban megjelenő újfajta szenzibilitás nem engedi a közvetlen keresztülvágást a szövegnek.  A text mellett újra ott van szorosan a test.

Emlékezet és Nosztalgia. A nagy aparegények, apamítoszok után most úgy néz ki, az a kérdés – Derridától kölcsönözve –, Ki az anya?  Az ember vágyik saját sorsára. Arra is vágyik, hogy a körülötte lévő világ vonatkozásaiban el tudja helyezni magát. A világ azonban mozog. Illyés és Galilei is megmondta. Az embernek szüksége van a fikcióra és a történetre, hogy egy pillanatra részese legyen a részeknek.

Anyám azt mondta, hogy ötéves koromban változott meg, /  és anyám soha nem hazudott volna nekem. Én úgy érzem, /  öt évvel korábban. Azt is mesélte, hogy addig sokszor /  játszótérre is vitt, de a hinta lengésére nem emlékszem. (Papp-Für János: Csendélet játszótérrel)

Mikor már puhára főtt, azután sózd. / Amúgy, mint a gumi. A belső szervek / Mindig kényesek. Onnan tudni, hogy. / Kész, ha már nem ereszt vért. (Dévai Lilla: Anyám főztje)

hiába próbállak összerakni a kedves nőkből / ők is odalettek / és nem futja már látom / mögém sokasodtak az évek. (Birtalan Ferenc: Egy színjátszó kör emlékére)

Anyám senkiházinak látta apámat, s hogy igaza legyen, biztosan és végleg, valóban senkivé formálta. Amit anyám tett, nem más, mint lobotómia. (Centauri: Jégvágó – Bazsányi Sándor idézi Dead Man című kritikájában)

Kafka. A közelmúltban olvasottak közül, a teljesség igénye nélkül: Matei Vișniec, K. úr szabad (Tiszatáj 2014/6.) Borbély Szilárd, Kafka és a színek (Pannonhalmi Szemle 2013/4.), Mészáros Sándor, Kafka fia (Kalligram 2014/4.) (Mészáros Sándor arról írt, hogy Borbély Szilárdnak van egy befejezett kézirata Kafka fia címmel.) A szemlézett számból: Farkas Péter Szabadulás című novellája a reális és szürreális határokat mossa egybe, valamint a kint-bent érzékelhetőségét teszi kérdésessé. A szökés mint tett nem egyenlő a szabadulással. Huszonhárom évig és négy hónapig számoltam a napokat. Aztán egyszer csak megfeledkeztem róla, és utána már nem számoltam tovább. Nem jött értem senki, és nem is történt semmi. Szántó T. Gábor Kafka macskái című regényéből egy életrajzi etapot közöl a folyóirat. Ez már csak azért is fontos, mert a regény fikciós tere épp abból a tényből indul ki, hogy egy idős zsidó a Budapest felé tartó repülőn megpillantja Kafka képét, és azt állítja, az író eddig ismert halálozási éve után húsz évvel Auschwitzban találkozott vele. A lezártság efféle tematikus elbizonytalanítása mindig beszédes. Aki viszont Kafkára kérdez rá, az európai regényre kérdez rá. Aki az európai regényre kérdez rá, az az európai emberre kérdez rá. Aki az eu… nem folytatom, csak az irodalmi esemény fontosságát szerettem volna érzékeltetni. 

Digitális. Az irodalom és az irodalomtudomány (pl. hálózatelmélet) egyre inkább kezdi magának felfedezni a technológiát. Nem elsősorban témaként, hanem techné-ként. Az avantgárd különböző mozgalmait leszámítva ez eddig nem volt jellemző. Csizmadia Patrícia – Nyilas Attila Hexa című verse a bináris gondolkodás struktúrái mentén, a gép által kódolt helyes-helytelen, vagyis értelmezhető/értelmezhetetlen tartományokat mozgatja. Több a baba, mint a fa. / (FA= 250 / BABA = 47 802.)

Kollár Árpád verseiben izeg-mozog a világ. A csizmára csizma csúszik, arra még egy csizma, és mindez annyira természetes. Mert normális vagy nem normális, mindegy csak legyen jó. Valahol mélyen, a versek alól pedig szólnak a Domi-dalok… és ez is jó.

Beszélgetés. A fontos műveknek mindenképpen meg kell születniük. Nagy József – Ménesi Gábor. Különösen a földet érés pillanata érdekelt.

A kritikarovat színes, többszólamú. Fehér Renátó következetesen emeli ki az Aczél-történetek című interjúkötet gyenge pontjait, és jelzi, hogy az emlékezetnek feladata van. Talán ott kéne kezdeni a beszélgetést, ahol anno elhallgattatták. A szembenézést nem úszhatjuk meg. Gyenge pontként például a Popper Péterrel készített interjúból: Volt egy nagyon fontos momentum. Lurkó kutya nem bántotta. Lurkó kutya pontosan tudja, hogy ki jó ember, és ki rossz, eszerint harap. (Közbevetés: Aczél Györgyöt nem bántotta, vagyis nem harapta meg, a kutya viselkedéséről további információt nem közöl Popper. Ám könnyen lehet, hogy Lurkó kutya csak tűrt.)

Radics Viktória az objektív és szubjektív határán mozgó haditudósító, Jászberényi Sándor két művéről ír objektív és szubjektív határán kritikát. Közelebb tudja hozni az olvasóhoz azt, amiről én például nem is hittem volna, hogy érdekel; azt, hogy mi történik Afrikában, az arab távolban. A nyelv által sokkal közelebb, mint bármely tévés képsor, mert a nyelv, az ő saját nyelve érintettségéről tanúskodik, összekapcsolja velünk, magyar olvasókkal, az arab idegenséget.

Lanczkor Gábor Csehy Zoltánról: Csehynek, aki a magyar irodalom jelenlegi legjobb latin-ógörög fordítója, mindenképp újra kellene fordítania a teljes Catullust! (A kritikában a mondat végén pont áll.)

Helló, képregény-rovat! Hazai viszonylatban a Tiszatáj online felületén kívül nemigen foglalkozik érdemben a képregénnyel a magyar irodalmi élet. Pedig egy olyan intermediális jelenségről van szó, ami képes közvetíteni a különböző kulturális rétegek között. A folyóiratban megjelent öt képregény központi témája az idő. Persze akadnak esetlegességek a verbális buborékok és a képek összehangolása között, de a Műút jó irányba vezet…

ezúttal elégedj meg a kérdéssel / mondta az öreg, na persze, nem lesz könnyű, / tette hozzá, de mégis jobban jársz, mint akik / egy életen át választ keresnek (András László: Ki az?)

Pintér Viktória

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.