Pannonhalmi Szemle – elvándorlás (XXII/1): „Úton az idő is csak út…”

By | 2014-06-01

„Nyolc napig most távol voltam a várostól, s egyre jobban érzem, hogy közben történt valami velem. Vagy a várossal? Még mindig nem tudom pontosan.” –  A Pannonhalmi Szemle legújabb száma folyamatosan Mészöly Saulusát járatta bennem. Azt az idegenséget. Az én idegenségemet. Az alig viszonyokat, a majdnem közeleket. Az elmenekülő önmagáért futót. De ki önmaga? Mikor? Hol?  Beleütközések a hiányba, közös és egyéni csapódások, mindkettő az én-testet veszi igénybe. Eljutni, átjutni, bennmaradni. Hol? Kinél?

Rögtön az első írás – Radics Viktória Magyarország című szövege – átlépi a határt. Minden értelemben. Személyessége az olvasóba gázol. Radics arról ír, miként hajtja a nyelvi otthonosság megtalálásának vágya a Vajdaságból Magyarországra, majd vissza. „Az anyanyelvem mégsem volt magától értetődő, hiszen csak kevesen beszéltük, a könyvek pedig mindig másként szóltak.” / „Beleszerettem a magyar nyelvbe mint valami idegenbe.” Szüntelen csempészi a nyelvet, közben figyeli magát. De őt is figyelik. Magyarországon ő a kis „Jugó” a szomszédból. Ki a szomszéd? Most már itt lakik Pesten. Vajdaságból idemenekült. Ide, arra a bázisra, ahonnét régen a szabadságot vitte haza. A területi szabadság számára illúzió. Szabadság? Csak a nyelv maradt, mint hangzó levegő…

Még mindig személyes, de már napló, vagyis lekövetett élet, ön-nyomok. Kondor Ádám Thaiföldi jegyzetei egy másik világról szólnak. Az új tér birtokbavétele, önelsajátítás is. Az utazás (bármi legyen is a mögöttes indok) vonatkozásba helyez. Csak a reflektivitás fokán múlik, hogy mennyire változtat meg. „Azáltal, hogy otthonomnak tekintem, magamból is hozzá teszek valamit…, saját magammal kapcsolatos érzéseim egyre jobban áthatják azt, ahogy a külvilágot érzékelem.” Mi marad kinn, mi lesz benn? A vonalak bizonytalanok. A betűk ott-vannak. A szavak azonban túlhajtják magukat. Később az utazás és írás összekapcsolásaként a folyóirat Figyelő rovatában Salát Gergely Zichy József ázsiai (1875-76) és amerikai (1877) útinaplóját felfedező élmény-olvasata ajánlja a keleti és nyugati világot bejáró gróf jegyzeteit. Hajózni két világ között? Irodalmi toposz. Az emberi kíváncsiság és a saját vonalak átírása a különböző tapasztalatok révén. Nyilván ennél bonyolultabb. A narrátor mozgásban van, így a távolságot objektív viszonnyá alakítva korának idegenvezetőjévé válik. „Ázsiában mint egy Szt. Iváni-éji állomban vagy egy ezeregyéji regében élénk színekkel festett, folyvást változó, új meg új képek láncolata követi egymást. (…) az egymást felváltó heterogén képek s benyomások semmi tekintetben sem hasonlíthatók össze avval, mit benyomásképp eredményez egy utazás az Északamerikai Egyesült Államokban, hol mintegy századunkat megelőzni törekvő lázas tevékenységek, soha egy percig sem szünetelésnek (…) rezulátumával állunk szemben. (…) ott a múltba nézesz itt a jövőbe.” Ma Ázsia nyitott a jövőre, az USA szorítja a múltját, a nagy amerikai álmot (államot). A látszat még írja saját történeteit. Meddig? Kinek? 

Identitás, közösség és úton levés fogalmi kérdései kapcsolódnak szorosan össze Balla Ibolya Exodus és migráció, valamint Csernai Balázs Kivonulás – honnan hová? című írásában. Az Exodusban megjelenő narratíva a közöttiség és a képlékenység kudarcáról és a megtalált identitás közösségi elsajátításáról egyszerre számol be. Az útnak kérdései vannak. Az út az egyik legfrusztrálóbb tér, mert minduntalan saját meghaladottságunkkal szembesülünk. Az ószövetségi narratíva leírja ezeket a kudarcokat. Leírja az elfordulásokat, de ígér is. „Nagy néppé teszlek.”  Ígéret és történet folytonos feszültsége, közben kialakul valami. Kollektíva. Nemzet. Vallás. Az út nem egyenes. Hol van Kánaán?   

Az egzegetikai nézőpontok után Szabó Attila Menekültté válni, menekültnek lenni című írása. A cím érzékenyen rögtön két dolgot mutat. Menekültnek lenni állapot. A menekült van. Menekülté válni már kategória, fogalom. Státusz? A jogszabályok megmondják. A fogalmak biztosítják. Az ország benntartja-kilöki. Pull/push faktor. A tanulmány alcímei beszélnek: Ki a menekült?/A határtól a státuszt megállapító határozatig / A bonyodalmak még csak most kezdődnek. Nem elég, hogy valaki épp menekül, el is kell adnia magát menekültként. A menekültnek meg kell győzni a befogadókat, arról, hogy az, ami. De micsoda? Menekült narratívák. Kinek a kezében futnak össze?

Vannak azért nyitott ajtók. Jekli Ágnes és Hosszu Erzsébet egy olyan projekt módszertani alapelveiről írnak, amely a menekülteknek közös teret akar teremteni. „A programban részt vett fiatalok maguk vonhatják be újonnan érkező társaikat, és adhatják át megszerzett tudásukat és tapasztalataikat.” Tisztában vannak azzal, hogy a közös tér nem jelent azonosságot. A projekt univerzalitásokban gondolkodik. Non-verbális terapeutákat használnak. Tolmácsokat. „A jelenléte csak finoman érezhető, sejthető. Ez a tolmácsolás művészete.” Folyamatos hídépítés ez ott, ahol partok sem maradtak. Megbomlik a nyelv, a család, a tudat. Így még nehezebb közvetíteni. „Mindegyikük esetében azonos a gyökérvesztés traumája.” Bizonyosság nincs, segítség van. Akarat van. Támogatás nincs. Miért?

Versek. Szőcs Petra, Szőllősi Mátyás, Tatár Sándor, Jász Attila. „Ki ezt írja, útközben rútul megrekedt, / mi foszlányokban eléri, csak kórdal. / S hogy reménymorzsák se érkezzenek…! / – a fülelő el sem hiszi, hogy jól hall. ”

Filmelmélet. Strausz László Visszabeszélés és önegzotizálás című tanulmánya újabb viszonyokat vázol fel. Ostalgie. Nagy filmelődök kelet-európai figuráinak szürreális vergődései mára a fesztiválsikerek lépcsőfokaiként élednek újjá. „A tematikus önegzotizálás, amely Kelet-Európát mint a nyugathoz képest egy vad, irracionális, gyűlölet és kirekesztés által sújtott régiót jeleníti meg. Külföldi kritikai és fesztiválsikereik miatt ezek a filmek a civilizált (nyugat-)európai Én és a barbár keleti Másik kettősségének diszkurzusát erősítik.”

Borbély Szilárdról Papp Máté. Metafizikával, számokkal, József Attilával. Borbély (szöveg-) kálváriája folyamatosan újraindul…

Végül a Regula ösvényén. Kivezetés a folyóiratból, bevezetés a belső vándorlás önmélyítő ritmusába.

Pintér Viktória

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.