Holmi 2014/3.

By | 2014-05-20

A szám Benjamin Constant Milyen férfiút válasszunk az ország képviseletére? című írásával indít. A svájci születésű francia filozófus és politikus „önálló gondolkodású és politikailag független férfiakat” ajánl honfitársai figyelmébe, olyanokat, akiket az elveik, az alkotmányosságba és a szabadságba vetett hitük irányít, nem pedig hatalmi-politikai pragmatizmus. „Próbálkozzunk hát bátrabb férfiakkal, olyan férfiakkal, akik bíznak a szabadság meg a méltányosság erejében, és akik szerint lehet úgy is kormányozni, hogy a népet nem fosztják meg jogaitól, és úgy is tiszteletben lehet tartani az alkotmányos rendet, hogy nem helyezik rögtön hatályon kívül”.

Az ezt követő vers Darányi Sándor A többi című alkotása az egyiptomi világ megidézésével hozza összefüggésbe demokrácia problematikáját, rákérdezve annak szerepére: „Mi a demokrácia? Ahol a többség védelmezi / A kisebbség érdekeit. A többi történelem”. A költő másik, márciusi számban megjelenő verse a Tereprendezés címet viseli. Ez a vers az előzőhöz hasonlóan szintén egy már elmúlt, távoli múltat idéz. A jelen kiábrándultságából tekint vissza, és sóvárog egy régi, idilli világ után: „se mitológia, se Biblia, / az új költészet ezért érthetetlen”.

Salman Rushide Mahound  című szövege A sátáni versek egy részletét közli. A mű szintén a hatalom ellen szól fel: a regény a szólásszabadság, az élet minden rebbenését uralma alá vető fundamentalizmus elleni tiltakozás jelképe.

Bognár Péter számkódokból álló verseit különleges daraboknak érzem. Borbély Szilárd – akinek egyébként a Holmi márciusi száma külön emléket állít – ezt írja Bognár Péter Bulvár című kötetének fülszövegében: „Az utóbbi évek talán legerősebb költői hangja. Végre megint úgy tűnik, valamire mintha használható volna az avítt líra. Nem csak arra, hogy a költők egymást olvassák, plusz még néhány ügyeletes kritikus. Bognár Péter szemtelen és tehetséges. Veszélyes kezdés, mert a magyar irodalom egyiket sem szereti. Főként ezt a két dolgot együtt. Üdítően pimasz. És az a szertelenség sugárzik belőle, hogy a nyelvvel való játék egy jó buli.”

Kétségkívül ez tűnik fel a Holmiban közölt három Bognár Péter-verset olvasva, a szövegek címei – melyek tulajdonképpen puszta számsorok kódjai – egyből feltűnést keltenek. A kódok, melyek puszta termékek, dolgok jelölői, a személytelenség vonásait hordozzák magukon, az elbeszélő pedig éppen az ilyen eltárgyiasult világ ellen kiált fel: „Ki fog engem kifejezni a világba? / Ki fog engem kiejteni a száján, / Hogy hangonként összekeresett létemet / Tudomásul vegye a szintaxis?”

Bognár Péterhez hasonlóan más költőktől is valamiféle léthiánnyal, töréssel kapcsolatos verseket közli a márciusi lapszám. Kiss Judit Ágnes Sebhelyek című művében az egész részekre hullását a testrészek darabokra törésével, a bőr felületén keletkezett hegekkel hozza összefüggésbe. Babiczky Tibor Végtagok című prózája is hasonlóra utal. „Oldalt fordította a fejét. Mellette, valószínűtlen távolságban, egy különálló kar hevert a paplan tetején”. Papp Sándor Zsigmond is ugyanezt a motívumot viszi tovább A látomás című írásában.

A folyóirat felépítését tekintve jól látható tehát, hogy a különböző alkotások több kisebb motívum, téma köré csoportosulnak.

Nemes Nagy Ágnes tárgyias költészetét Imre Flóra Rítus verse eleveníti fel, s az ebben megjelenő egzisztenciális hiányt: „Még tart a könnyűség a gyöngyök szétgurulnak / áttűnsz a tárgyakon mégis velem vagy itt / az érintést a test őrzi az agy a múltat / a szív beteljesült s keserves vágyait”.

A lapban Nádas Péterről szóló reflexiók is szerepet kapnak: Forgách András Nádas és Ovidius című írásában vizsgálja a különböző szövésmintákat a két alkotó írásművészetében, kiterjesztve azt a Klára-szerelem fejezeteire, és Nádas Párhuzamos történetek című háromkötetes regényének reflexiójával, melyet a következő cikk is folytat Radics Viktória Bizsók szemüvege avagy a perifériás látás című gondolatmenetében.

Litvai Nelli egy készülő regényébe is bepillantást nyerhetünk, A kő című írását ismerhetjük meg.

A folyóirat derűsebb arcát is megmutatja: Oláh András Az elveszet kézirat című műve Petőfi Sándor A helység kalapácsa című művével folytat párbeszédet, Szemérmetes Erzsók és Csepü Palkó története továbbra is mosolyt csal az olvasó arcára.

A folyóirat Figyelő rovatában négy reflexiót olvashatunk. A Sántha József által írt Rogozsin éjszakája Varga Mátyás Hajnali 3 című művét tárgyalja, pontról pontra végigjárva annak főbb vonásait. Ezt követi Szűcs Teri írása Elviselhetetlen könnyűség címmel, amely Turi Tímea Jönnek az összes férfiak verseskötetét járja körül, hatásokat, összefüggéseket keresve Turi Tímea és más kortárs költők művei között. Visy Beatrix Figyeljük a mesélő embert (kijelentő mód) című szövegével a Lengyel Péter műveit tárgyaló esszé- és tanulmánykötetről szól. Dubcsik Csaba Sértések, sértődések, sérülések írása Salman Rushdie Joseph Anton című regényére reagál, a Sátáni versek jelentőségéből kiindulva, mellyel tulajdonképpen Joseph Anton története is kezdetét veszi. Sárközi Mátyás A Kövesi-kollekció című írása Kövesi István képgyűjtői tevékenységének állít emléket.

A Holmi márciusi számának utolsó lapjait Borbély Szilárd emlékének szentelte, Takács Zsuzsa Vakfolt című költeményében, Schein Gábor pedig a Hosszú nap el című esszéjében búcsúzik a Nincstelenek írójától: „Nekem mindent szabad már, vagy / mégsem? S ha gyilkosként öledbe / hajtanám fejem? Most hunyd be / a szemed, ne láss, ahogyan nem látlak se tág, se zárt szemmel én sem”.

Éltető Erzsébet

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.