EX-machina (Ex Symposion 84.)

By | 2014-05-20

Együtt 1914. Első pillantásra elcsépeltnek tűnhet az Ex Symposion legújabb számának címe. Annyi mindenben vagyunk már benn együtt, illetve annyi helyre akarnak behívni minket, hogy sokszor ezek a kollektívba hajló szavak csupán kiszolgálói lesznek valamilyen felsőbb rendszernek. A Ex legújabb száma azonban már a kezdetekben kitér az általánosítás elől.

Az, hogy mi is az, hogy együtt, a borítón lévő fotó tükrében már nem is olyan nyilvánvaló. Egy mondatban összefoglalva: Az Amerika nevet viselő különvonaton Hitler a Gavrilo Principnek állított emléktáblát nézi. Ezt a mondatot bontja ki Józsa Márta esszéje. Olyan anomália ez, aminek kérdőjelei végig meghatározzák a folyóirat szövegeit. Az Ex tematikus száma tulajdonképpen az első világháború emlékezetének aktivizálására, újrafelfedezésére, egy fagyott nyelv megoldására tesz kísérletet. Egyszerre szedi elő a hiteles korabeli beszédmódokat (Kuncz Aladár: Fekete kolostor), az átörökítetett nyelvet (Sándor Iván: Tengerikavics) és a generációs szakadék távolságából teremtett világot (Király Kinga Júlia: Elásott galambok). A lapszám nagy előnye, hogy bár magyar nyelvű (rengeteg fordítást tartalmaz), gondolkodásában elfordul a nemzeti kizárólagosságoktól, és a többszólamúságra törekszik. (Ez persze az Ex Symposion esetében mindig így van, ugyanakkor a háborúhoz tapadó mellékzöngék hamar felerősítenek bizonyos szavakat, színeket.) Nem nemzeti, hanem háborús kérdésként kezeli a témát. A háború mint a létezés tragédiája, az ember kudarca értelmeződik. Ennek legfeltűnőbb példája, hogy Gavrilo szinechdochéként jelenik meg, nem pedig bűnbakként. Mesés Péter bevezetőjében Lövése sem volt címmel utal arra, hogy tulajdonképpen sokkal nagyobb űr és tragédia van azon a helyen, amit Gavrilo Princip nem tudott, mint azon a ponton, ahol eltökélt szándéka volt. Idegen lett saját történetében. Nemcsak merénylőként tartja számon a történetírás, hanem Gavrilo maga a „casus belli” –  vagyis hát nem Gavrilo, hanem annak fekete keze – azonos az első és valamilyen formában a második világháborúval. Minden elsütött fegyver mögött ezt a kezet látjuk, azt a kezet, amely tulajdonképpen a merénylet után a Monarchia várbörtönében ült gazdájával együtt a háború végéig.

 

Az első világháború olyan társadalmi, pszichológiai, politikai, biológiai változásokat hozott, amivel tulajdonképpen a mai napig nem tudunk mit kezdeni. A háborúban feldarabolódott az idő és a tér. Konok Péter „…Ma béke van és holnap háború…” című írásában felteszi a kérdést, hogy vajon elegendőek-e az emlékezet számára egy ilyen trauma a feldolgozásához azok az idealisztikus metaforák, amelyek az időjárással függenek össze, vagy a tényleges szembenézéshez valami többre is szükség van. „Kitüntetett időpontként jelenik meg az európai (és általában a modern) kollektív emlékezetben, mint olyan választóvonal, amely minden ízben szimbolikus lelőhelye valamiféle közös múlt utolsó pillanatának, egy egykor volt Európa halálának, egy egykor volt világ közepén.”

 

A tömegtársadalom, diktatúrák, identitás és idegenség állandó, de nem sematikus fogalmai a folyóiratnak. A világháború ikonikus alakjai együtt szerepelnek a családi emlékezetben tartott személyekkel, valamint a névtelen katonákkal. Az Együtt 1914 nem patetikusan, ugyanakkor nagyon intenzíven a háború kezdő évszámának megjelölésével azt is mondja, hogy az első világháborút ki kell szabadítani a trianoni traumagondolkodás árnyékából.

 

A cenzurált képek és levelek azt közvetítik, hogy van még miről beszélnünk. A folyóiratot két médium kíséri: Gáll Tibor fortepanos kollázsai és Szalay Olga gyűjteményéből származó katonadalok. A posta és a dal találkozásként, az emberi kapcsolatok életben tartó formáiként működtek. A társas érintkezésnek ilyen formája tulajdonképpen egy generációnyi lehetőséget hagyott a levegőben és a postapecsétek alatt…

Pintér Viktória

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.