Tiszatáj 2014/4. – Avantground

By | 2014-05-20

A Tiszatáj áprilisi száma az avantgárd témája köré szerveződik, s ezt már a címlap felirata és annak elrendeződése is érzékelteti.

 

A nyitóvers, Fenyvesi Ottó Maximum Rock and Roll című költeménye felfogható a lapszám ars poeticájának is, amely előrevetíti, hogy az olvasónak milyen jellegű összeállítással van dolga.  Már a költemény elején megjelenik az acél, a vas, az ólom és a higany – ami rögtön fel is mutatja az avantgárd műalkotásfelfogását, miszerint azt nem a természet hozta létre, s igyekszik azt bevezetni az életbe, pragmatikus alapokra helyezni, elutasítva az esztétikai vonatkozásokat. A költemény azonban nem a „klasszikus” avantgárd jegyében íródott, hanem másfajta lázadás, a 70-es évek neoavantgárdjának bakelit-, Nina Hagen-, Blue Noise- és Honky Tonky- világa felmutatásaként. Ehhez sorakozik fel a folyóirat többi verse. Nemes Z. Márió Artaud bőrpofája című költeménye a szürrealista Artaud-ot írja meg, a „kegyetlen színház” létrehozóját, amelynek az volt a célja, hogy a világban lévő rosszat áldozati rítussal megsemmisítse. A versben Artaud múmiájában járunk, és az évszázad hipnózisát „akarjuk” előidézni. A testben való utazást Németh Zoltán Kunstkamera címet viselő verseivel folytatjuk: a cím az első orosz etnográfiai és antropológiai múzeumot jelöli, ami azért jött létre még 1727-ben, hogy az emberi és az állati test furcsaságait megörökítse, hogy testeket, testrészeket gyűjtsön össze üvegekbe, amelyeket később vizsgálat alá lehet vetni. A továbbiakban Tóth Kinga „gépverseit” olvashatjuk, illetve Székelyhidi Zsolt kísérleteit Bruce Willis megfiatalítására, szigorúan a rajongók kedvéért. Nagy Zopán és Dobai Péter versei az ismétlés, a ritmus, az anyagiság jegyében íródnak, az ezeket követő verseknek pedig elég jellemzően avantgárd „kinézetük” van (Legéndy Jácint, Magolcsay Nagy Gábor, Kabai Lóránt, Bíró József, Macsovszky Péter, Balázs Imre József), s nem maradhatnak el a képversek sem, bár meglepően keveset találunk a lapban (Petőcz András).

 

A verseken kívül problémafelvető írásokban is bővelkedik a lap. Bacsa Gábor kritikáját fogalmazza meg Peter Bürger Az avantgárd elmélete című művéről, amely még egy marxista alapokon nyugvó munka, s középpontba helyezi a művészet autonómiájának kérdését, amelyet minden korban máshogy közelítettek meg, illetve előtérbe kerül annak a problémának a felvetése is, hogy lehet-e rekonstruálni azt a folyamatot, hogy a művészet hogyan közeledik a polgári társadalom keretei között az önkritika stádiumához. Azzal a kijelentéssel is szembesülünk, hogy az avantgárd nem törölte el, csak átalakította a műalkotás fogalmát. Békés Izabella Hogyan magyarázzunk képeket? című írásában Erdély Miklós ismétléselméleti téziseivel indít, a művészet mint az ismétlésen alapuló entitás hangsúlyozásával. Ebben az írásban Joseph Beuys 1965-ös akciójáról olvashatunk, amelynek címe Hogyan magyarázzunk el képeket egy halott nyúlnak? A művész célja, hogy a nyúllal megértesse a képet az azzal való érintkezés során, s közben felmutassa: még a halott nyúl is többet ért meg a művészetből, mint egy mai, erőszakos ember. Ezt a problémát viszi tovább Tandori Dezső is versében, ami a fent említett akcióról készített képről szól. Tovább folytatódik a művészet definiálhatósága és problematikája Kőhalmi Péter A semmi felől című írása alapján, ahol szintén felmerül Erdély neve és a Marly-tézisek, amelynek pontjain keresztül próbál választ találni erre a kérdésre a semmi, a hiány és a megtöltés fogalmain keresztül. Ez az írás egyfajta szintézisét is adja az egykori művészetfelfogásoknak, így merül fel Schelling, Hegel és Heidegger neve is.

 

Kérchy Vera írásában a 70-es évek magyar neoavantgárd filmtörténeti korszakának elméleti implikációival foglalkozik, kiemelten Jeles András művészetével, melyet a látás és tekintet működésének elméleti módszerein keresztül vizsgál. Nemes Z. Márió tanulmányában Hajas Tibor képzőművész, költő művészetének antropológiai vonatkozásait próbálja vizsgálni, s előtérbe helyezi Nádas Péter Hajas Szövegkáprázat című művéről írott esszéjét, felmutatva a két poétika közös diszpozícióit. Ha tovább lapozunk, Petőcz András zárójelverseiről is találunk elemzést, amivel egyedi műfajt teremtett, s mondandóit dupla zárójelbe zárta. A folyóiratot Sirbik Attila Lantos Lászlóval történő beszélgetése zárja a húszéves Opál Színházról, illetve egy kerekasztal-beszélgetés Benda Balázs tragikus sorsú performer, költő Kalandos történet című posztumusz kötetének bemutatójáról.

 

A Tiszatáj Avantground számának külső megjelenése, címlapja komolytalanabb, felszabadultabb belső tartalomra enged következtetni, de ez az olvasó elvárásait csak részben teljesíti be, komoly, szerkezetileg jól felépített folyóiratot kapunk, egymással párbeszédbe elegyedő írásokkal, amelyek felmutatják az avantgárddal kapcsolatos művészeti problémákat, illetve műfajbeli sokszínűségét.

 

Tokos Bianka

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.