A jó versbe belenő az ember

By | 2014-04-24
forrás: veol.hu
kérdez: Marton Attila

A kortárs magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alkotója Kányádi Sándor. A Kossuth-díjas művész az Erdélyi napok programsorozat keretében látogatott a héten Veszprémbe. A költőt az életútjáról és verseiről is kérdeztük, de szóba kerültek lelki lábbelik, Homérosz és természetesen Petőfi Sándor is.

 

5tfi67r

-Versei a fiatalok és az idősebbek körében is népszerűek, az irodalomtörténet-írás is elismerően ír a költészetről, és számos állami díjjal is kitüntették. Keveseknek adatik meg ilyesfajta tisztelet.

-Ez olyan foglalkozás, hogy csak az illető halála után derül ki teljes bizonyossággal, hogy az volt-e, aminek hitte ő olykor magát, s aminek hitték őt olykor. A gyerekeknek azt szoktam mondani, ha a ti unokáitok és dédunokáitok érdemesnek tartanak majd kézbe venni valamit abból, amit én írtam, akkor mondhatjuk, hogy maradandót alkottam. Akkor már nem biztos, hogy olvsani fognak, el tudok képzelni egy analfabéta magas kultúrát is, ahol a verset mondják és éneklik, s ezzel visszakerül homéroszi hivatásába.

-Hogyan lesz egy fémipari középiskola tanulójából az ország egyik legismertebb költője?

-Háborús idők voltak, református kollégiumban kezdtem, aztán az megszűnt, ezután katolikus gimnáziumba jártam. A katolikus iskola után kimaradtam egy évet, s ezután elkerültem az ipari iskolába, ahol aztán leérettségiztem. Onnan elmentem a színművészetire, de nem tartottam magam alkalmasnak a pályára, mert nem tudtam énekelni, így a kitűnő eredmények ellenére saját jószántamból hagytam ott, majd a Bolyai egyetemen elvégeztem a bölcsészkart. Már az egyetemi éveim alatt szerkesztőként dolgoztam, majd harminc évet a Napsugár folyóiratnál töltöttem.

-Milyen szerkesztőnek tartja magát?

-Rossznak. A szerkesztőség volt jó: a romániai Írószövetség – fontos, hogy romániai, ugyanis magyarból és románból fuzionált – 1947-ben tíz választmányi tagjából négy a Napsugár szerkesztőségében dolgozott. Nálunk az volt az alapvetés, hogy nincs gyerek és „felnőttvers”, csak vers van.

-Ezek szerint akár Babits Mihály gondolati lírája is érthető lehet gyerekeknek?

-Elsősorban a mélységre értettük ezt. Mondok egy példát. József Attila születésnapján emlékeztünk a Napsugárban, és ajánlottam a többieknek, hogy tanuljunk meg négy sort tőle a tiszteletére: „A semmi ágán ül szivem/ kis teste hangtalan vacog,/köréje gyűlnek szeliden/ s nézik, nézik a csillagok.” A vers az olyan, mint a lábbeli: lelki lábbeli, hogy öregasszony és öregember koráig nőhet bele mindenki. A jó versbe belenövünk, a rosszba meg nem.

-Ez a lábbeli szimbólum jelentheti azt is, hogy újabb és újabb asszociáció juthat eszünkbe egy versről?

-Többet ért meg belőle idővel mindenki. A közérthetőt régen úgy hívták, hogy stíldemokrácia. Én azért röstelltem volna olyan verset írni, hogy az én négy elemit végzett apám ne értse legalább nagyjából. Arra, hogy mit lehet beleérezni egy versbe mondok egy példát. „Betemetett a nagy hó/erdőt, mezőt, rétet./Minden, mint a nagyanyó/haja, hófehér lett./Minden, mint a nagyapó/bajsza, hófehér lett,/csak a feketerigó/maradt feketének.” Megírtam ezt a gyerekverset negyven évvel ezelőtt, és az egész Székelyföldet úgy jártam végig, hogy tudták, miről van szó, mit jelent, hogy a rigó megmarad feketének. Azt szeretem Sándor verseidben, hogy mindig ott vagyunk, ha csak rigó képében is, mondta róla egy olvasótalálkozó után a marosvásárhelyi könyvtár igazgatója. Kipróbáltam Kárpátalján és Csallóközben is, ott működött, ezen a síkságon viszont csak egyszerű gyermekrajz maradt, a rigónak itt nem volt más jelentése.

-Ha már a költői nyelv stíluseszközeinél tartunk, Csiki László úgy vélte, az ön költészete megismétli a magyar irodalom törzsfejlődését: népköltészettől, zsoltároktól, krónikás énekektől Petőfin, Arany Jánoson és Adyn át a 20. század fontosabb stílusirányzataiig és a posztmodern szövegirodalomig.

-Azt szoktam mondani, hogy lehet, hogy fejlődtem, de vershitet én nem cseréltem. A modern költészetből Petőfi volt a példaképem, Petőfi milyen fejlődésen ment át? Nem volt ideje ezzel foglalkozni. Az ő próza nyelve Aranyénál sokkal modernebb, az úti jegyzeteit sok mai újságíró megirigyelhetné, olyan élő nyelve van.

-Az ön életére is hatással volt a trianoni örökség és a diktatúrák, költészetét viszont minden tragikumával együtt belengi a humor, az anekdotázó kedv. Csak így lehetett túlélni a huszadik századot, vagy ez a stílus a személyiségéből fakad?

-Ez alkati kérdés elsősorban. A másik, hogy nem kellett türelmetlennek lenni, úgy voltunk vele, ha nem jelent meg a vers, akkor majd megjelenik később, ha arra érdemes. Tökéletesen egyetértek Babitscsal abban, hogy a vers három részből áll: a címből, a versből és az aláírásból. De hozzátennék még valamit: a dátumot. Ungaretti, nagy olasz költő írt egy versikét: a katonák állnak, mint ősszel a levelek a fákon, a vers alatti évszám: 1918. Enélkül ezt a sort nem érthetjük meg.

-Bő tíz éve jelent meg az utolsó verseskötete, azóta az életműsorozat kötetei láttak napvilágot. Az utóbbi egy évtizedben nem írt már verseket?

-Nem lehet tisztességes ember, aki a versírást abbahagyja, mondta Illyés Gyula, mire én úgy válaszoltam neki: idejében abbahagyni, az sem kutya! Dsida Jenő és József Attila 32, Petőfi 26 éves korában megírta valamennyi versét, Arany János aggastyánnak számított 65 évesen. Ez egy fiatalnak való műfaj. 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.