Erdélyi bemutatkozás Veszprémben

By | 2014-04-24

forrás: kronika.ro

Jövő héten hétfőtől szombatig zajlanak Veszprémben az Erdélyi napok című rendezvény programjai. A Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kara immár negyedik alkalommal rendezi meg a határon túli magyar kultúrákat bemutató tavaszi napjait.

erdelyinapokmarc31apr5_b

A 2011-es Vajdasági napok, a 2012-es Kárpátaljai napok és a 2013-as Felvidéki napok után 2014. március 31. és április 5. között a romániai magyar kultúra jeles tudósait, íróit, művészeit hívták meg Veszprém megye székhelyére. A programsorozat hétfőn délelőtt a Laczkó Dezső Múzeumban kezdődik az Ácsolt fatornyok – védelmező templomok – erdélyi műveltség című kiállítás megnyitójával.

 

Az Erdélyi napok fővédnöke Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, miniszterelnök-helyettes. Az egyhetes rendezvénysorozat keretében lesz színházi és bábszínházi előadás, hangverseny, táncház és slam poetry, nyelv-, színház-, irodalom- és művelődéstudományi előadások, több tudományos tanácskozás, képzőművészeti, néprajzi és levéltári kiállítás, filmvetítések

A rendezvény idején Visky András darabjának kreatív próbái folynak a csütörtöki felolvasó-színházi bemutatóig. Irodalmi programok is szép számmal lesznek, a szervezők Kányádi Sándortól az elsőkönyvesekig számos erdélyi írót, költőt meghívtak, akik nemcsak irodalmi esteken mutatkoznak be, hanem a veszprémi és környékbeli iskolákban rendhagyó irodalomórákon vesznek részt.A Sziveri János Intézet folyóirat-tanácskozást szervez, a névadó – az Erdélybe soha el nem jutó, fiatalon elhunyt költő – születésének 60. évfordulója tiszteletére pedig a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Sziveri-előadását is megtekinthetik az érdeklődők, de jövő héten adják át a Sziveri-díjat is.

Veszprémbe hivatalos Bodor Ádám, Szőcs Géza, Orbán János Dénes épp úgy, mint a Korunk, illetve a Látó, valamint az Irodalmi Jelen szerkesztősége. A rendezvény hetében látogathatók lesznek az erdélyi tematikájú kiállítások is.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.